Gépjárműfront: jó év után, lassulás előtt – infografika
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Leginkább a tehergépkocsik értékesítése pörgött 2015-ben. Új személyautókból 13 százalékkal adtak el többet, mint egy évvel korábban, de a 77 ezres darabszám még mindig csak fele a 2008-asnak. Az InfoTandem infografikája.
Lendületes évet zárt a hazai gépjárműpiac; a szegmensek többségében két számjegyű növekedést mértek 2015-ben. Ez alól egyedül a kishaszon-gépjárművek voltak kivételek, de a bővülés ott is meghaladta a 9 százalékot. Itt azonban megjegyzendő, hogy 2014-ben 44 százalékos felfutást regisztráltak, s ezt sikerült újabb egytizeddel megfejelni. A tavaly eladott 17,5 ezres mennyiségnél többet (22 ezret) legutóbb 2008-ban értékesítettek.
A tempót tekintve leginkább a nagyhaszon-gépjárművek pörögtek; a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) statisztikái szerint csaknem ötödével több új teherautót helyeztek forgalomba, mint korábban. Ez a kategória is kezdi tehát maga mögött hagyni a válság hatásait. Meglehetősen kis darabszámok mellett, de buszokból és motorokból is közel 17 százalékkal több fogyott. Utóbbiaknál az új értékesítési mennyiséget háromszorosan haladta meg a használt motorkerékpárok importja, túllépve a 6 ezer darabot; ezek kétharmadát 10 évnél idősebb járművek adták.
A megelőző évi 21 százalék után az új személyautóknál mért 13 százalékos erősödés sem mondható rossznak, ugyanakkor ez még mindig nagyon alacsony szintet jelent: a 77 ezres értékesítés éppen a fele a 2008-asnak.
Az MGE idei első előrejelzése (a jelenlegi gazdaság környezet és forintárfolyam fennmaradást feltételezve) a hazai gépjárműpiac további, ugyanakkor érdemben lassuló bővülésével számol. A növekedési rangsort ezúttal az autóbuszok vezetik, bár itt 10 százalékos erősödéshez elég, ha a tavalyinál félszáz darabbal több új jármű gazdára talál. (Ez is üdvözlendő azonban, mert a buszpark nagyon öreg és jó része lecserélésre szorul.) A többi szegmensnél viszont a prognózis egyelőre sehol sem merészkedik 5 százalék fölé, a 2015-ös éllovas nagyhaszon-gépjárműveknél pedig egyenesen stagnálással kalkulál.
A személyautóknál a 80 ezres szint elérése 4 százalékos bővülést feltételez. Ehhez nem utolsósorban az kellene, hogy a magánvásárlók mind nagyobb számban térjenek vissza a szalonokba, jelenleg ugyanis főként a másodlagos piacon aktívak. Ezt jól mutatja a használt autók importjának folyamatos emelkedése: míg 2013-ban 65 ezer, egy évre rá már 97 ezer, tavaly pedig 120 ezer darabosra nőtt a behozott és forgalomba helyezett állomány, 11-12 éves átlagéletkorral.