GKI: az iparban erősödött a pesszimizmus Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A GKI konjunktúraindexe az áprilisi 29 pontos esése után 5 ponttal, mínusz 28 pontra emelkedett, ami még mindig átható pesszimizmust tükröz, ugyanakkor a részindexek többsége májusban – vélhetően a kormányzat által bejelentett járványügyi lazítás hatására – egyharmadát ledolgozta áprilisi drámai zuhanásának. Az iparban azonban még tovább erősödött a pesszimizmus – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

A fogyasztói bizalmi index 11,3 ponttal mínusz 38,5 pontra erősödött, az üzleti bizalmi index csak 2,7 ponttal 24,5 pontra nőtt, igaz az áprilisi zuhanás is az üzleti szférában volt nagyobb (37, illetve 25 pont).

Az üzleti szférán belül áprilisban legkevésbé az ipari várakozások zuhantak, azonban az esés, ha már nem is jelentősen, de az ágazatok közül egyedüliként májusban is folytatódott. Különösen a rendelésállományról – ezen belül az exportról – alkotott ipari vélemény romlott jelentősen tovább, de rosszabb lett az elmúlt időszaki termelés, valamint a készletek megítélése is. A termelési kilátásokat azonban kissé jobbnak érezték a válaszolók.

Az építőipari várakozások májusban kissé javultak. Az áprilisban drámai módon pesszimistává váló mélyépítő cégek várakozásai sokkal kedvezőbbek lettek, a magasépítőké viszont még borúlátóbbá vált, a két alágazat véleménye már nincs messze egymástól. Az ágazat előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedettsége tovább romlott, a rendelésállományoké lényegében nem változott.

Májusban a szolgáltatói mellett a kereskedelmi bizalmi index javult a legnagyobb mértékben. Az eladási pozíció megítélése ugyan jelentősen tovább esett, a várható rendeléseké viszont ennél is sokkal erőteljesebben javult. A készletszínvonal is megközelítette márciusi értékét. A szolgáltató cégek körében az elmúlt időszak üzletmenetének, forgalmának és létszámának megítélése tovább romlott, a következő hónapokat azonban az áprilisinál mindezen szempontból kedvezőbbnek látták a válaszolók.

Az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága az áprilisi zuhanás után májusban kissé javult, de még nagyon messze van a márciusitól. Mintegy hét év után ismét több a létszám csökkentését, mint növelését tervező cég. A legrosszabb a helyzet az iparban.

A lakosság körében májusban érezhetően enyhült a munkanélküliségtől való, áprilisban kialakult, pánikszerű félelem, de az áprilisi romlásnak csupán egyötödét sikerült korrigálni, és továbbra is messze ez a fogyasztók által legaggasztóbbnak érzett tényező. Az áremelési törekvés az iparban erőteljesen, az építőiparban kissé gyengült, az iparban már többen voltak az áresésre, mint emelkedésre számítók. A szolgáltatásoknál és főleg a kereskedelemben viszont erősödött az áremelési szándék, miközben a fogyasztók inflációs várakozása enyhült, bár még messze van ma márciusitól.

A magyar gazdaság jövőjének megítélése májusban nagyon sokat javult, az áprilisi óriási esésének mintegy háromnegyedét ledolgozta, de továbbra is nagyon rossz hangulatot tükröz. Legrosszabb az építőipari, a legkevésbé a kereskedelmi cégek értékítélete. Sokat javult a fogyasztók véleménye is.

A GKI konjunktúraindexének interaktív grafikonja itt érhető el.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.