GKI: vásárlóerőben szinte a teljes Dunántúl a járvány vesztesei közé tartozik Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Országos szinten az egy főre jutó vásárlóerő (teljes jövedelem) átlagosan 2 millió forint volt 2020-ban, nominálisan 7 százalékkal nőtt egy év alatt – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt..

A legszegényebb és a leggazdagabb település között ebben a mutatóban mintegy 6,5 millió forint volt a különbség. Az egy főre jutó vásárlóerő a mintegy 3100 település közül mindössze 131-en volt jelentősen az átlag felett, miközben 97 településen volt nagyon, 740-en pedig jelentősen az átlag alatt.

Továbbra is elsősorban az Észak-Dunántúlon, illetve Közép-Magyarországon találhatóak az átlag feletti vásárlőerővel rendelkező települések, míg a szegényebbek Északkelet-Magyarországon és a Dél-Dunántúlon. Az egy főre jutó vásárlóerő 2020-ban stagnált 506 településen, 827 településen átlag alatt, 201 településen jelentősen az átlag felett növekedett.

A járvány okozta válság jelentősen visszafogta a vásárlőerő növekedését a települések több mint 40 százalékán. Szinte a teljes Dunántúl a vesztesek közé tartozik, ahogy Észak-Magyarország és a keleti határszél települései is – közölte a GKI.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Használtautó.hu: áprilisban kilőtt az újautó-piac

A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.