Hadiipari cég lesz a Rába


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hadiipar fellendítésében a védelmi tárca vezetése szerint nagy szerepet játszhat az államosított Rába – tudta meg a Népszabadság.


A honvédelmi vezetés az úgynevezett Hadik-terv (Hadfelszerelési Iparkorszerűsítési Terv) keretében igyekszik fellendíteni a hazai hadiipart; céljuk, hogy az ország védelmi képességének növelését és a technikai szükségleteket hazai bázison biztosítsák – írja keddi számában a Népszabadság. A Hadik-terv jó része államtitok, de a lap úgy tudja, hogy a kabinet szerint a védelmi piac hozzájárulhat a Magyar Növekedési Terv megvalósulásához. A hadiipar fellendítésében a védelmi tárca vezetése szerint nagy szerepet játszhat az államosított Rába is, amely már most is több milliárd forintért szállít katonai járműveket a honvédségnek egy 2018-ig szóló keretszerződés értelmében. Hende Csaba nemrég a magyar hadiipar jövője letéteményesének nevezte a Rábát, és újabb többmilliárdos járműmegrendelést ígért a cégnek.

További részleteket itt talál.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 22.

Szallas.hu: tömegek indulnak útnak az őszi szünetben

Az október 26. és november 3. közötti őszi szünet időpontjai iránt élénk érdeklődés mutatkozik a Szallas.hu-n foglaló belföldi utazók körében: 9 százalékkal nőtt az előfoglalások száma a tavalyi őszi szünethez képest – ismertette felmérésének eredményét pénteken a Szallas.hu.