Házbank: sok ingatlant aluláraznak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 A tulajdonosok nagy része ár alatt adja el az ingatlanát a Házbank.hu elemzése szerint, a számítások alapján átlagosan 2,5 százalékkal kapnak kevesebbet, ami a 2017-ben közvetítők által eladott 55-60 ezer ingatlannal és 13,6 millió forintos átlagárral számolva mintegy 17,5 milliárd forint.

A cég keddi közleménye idézi Kövesdi Marcellt, a Házbank.hu tulajdonos-ügyvezetőjét, aki szerint különösen sokat veszíthetnek azok az eladók, akik több közvetítővel is szerződnek és általános megbízást kötnek. A tapasztalatok szerint garantálja az eladó veszteségét, ha ezek közül egy-kettő nagyon kapacitálja a tulajdonost, hogy adja el az ingatlanát, mert “jobb árat úgysem kap érte” – mondta.

Az elmaradt bevétel pedig torzítóan hat a piacra is. A szakember a megoldást abban látja, ha az eladó csak egy ingatlanközvetítőt bíz meg, mert ő abban lesz érdekelt, hogy minél jobb árat érjen el. (Nyilvánvaló azonban, hogy kizárólagos/félkizárólagos szerződésnél is előfordulhat, hogy a közvetítő igyekszik lejjebb nyomni az árat, hiszen a közvetítő továbbra is érdekelt abban, hogy időegység alatt a lehető legtöbb lakást adja el, ráadásul a kizárólagos szerződésnél más kockázatok is bejöhetnek. Ilyen típusú szerződést csak határozott, nem túlzottan hosszú időre érdemes kötni és ajánlott alaposan elolvasni az apróbetűt is, ez utóbbit persze minden szerződésnél tegyük meg – a szerk. megjegyzése.)

Hozzátette, Magyarországon 2017-ben 150 ezer ingatlant értékesítettek, amelynek a 35-40 százalékát közvetítőkön keresztül adták el.

A Házbank.hu tulajdonos-ügyvezetője szerint alapvető probléma, hogy a független ingatlanirodák egy része csak a jutalék megszerzését tartja szem előtt eladáskor, és ezért nem a legjobb, a legtöbb pénzt adó vevőt kutatják fel a piacon. Példaként említette, ha az eladó nincs tisztában a piaccal, és egy 19 millió forint reálértékű ingatlant a közvetítő csak 17 millióra értékel, máris 2 milliós vesztesége lesz az eladónak és még a jutalékot is ki kell fizetnie. Fontos, hogy olyan szakemberrel szerződjön az ügyfél, aki megfelelő adatokra épített elemzés alapján határozza meg az árat – mondta.

Kifejtette: a hosszú távú, jó megoldás az lenne, ha a nagy ingatlan-hálózatok és ingatlanirodák közösen kidolgoznának egy szerződéses és informatikai keretrendszert, amit alkalmaznának, és ezzel garantálnák, hogy a piacon reális áron keljenek el az ingatlanok.

A virtuális ingatlanirodaként működő Házbank.hu 2010 márciusa óta szolgálja ki az ingatlanközvetítő irodákat ügyviteli rendszerrel, 250 iroda és közel 70.000 ingatlan adatállománya alapján. A cég egyik legfontosabb szolgáltatása az ingatlanközvetítő irodák hirdetéseinek szinkronizálása, az irodák közötti együttműködés segítése.

(MTI)



Kapcsolódó cikkek

2021. szeptember 28.

4,0 százalékos volt a munkanélküliség augusztusban

A munkanélküliek száma 194 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,0 százalékos volt; egy év alatt a 15-74 éves munkanélküliek száma 15 ezerrel, míg a munkanélküliségi ráta 0,3 százalékponttal csökkent.