Hétéves csúcson az infláció


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, márciushoz viszonyítva átlagosan 0,9 százalékkal nőtt az árszínvonal – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. Az év első négy hónapjában a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest.

Az elemzők 4,0 százalékos éves inflációt prognosztizáltak áprilisra, a márciusi 3,7 százalék után.

A szezonálisan kiigazított maginfláció 3,8 százalék volt az előző év azonos időszakához, és 0,3 százalék az előző hónaphoz képest. Az éves maginfláció márciusban emelkedett 3,8 százalékosra a januári 3,2 és a februári 3,5 százalékról.

Az elmúlt egy évben az üzemanyagok, a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben.

Szőkéné Boros Zsuzsanna, a KSH főosztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: az éves és havi infláció is legutóbb 2012-ben volt magasabb mint áprilisban. Az éves adat 2012 decemberében, a havi 2012 januárjában volt magasabb.

Felgyorsult a járműüzemanyagok drágulása is, áprilisban az üzemanyagok 6,9 százalékkal kerültek többe, mint egy évvel korábban, márciushoz viszonyítva 5,9 százalékkal lett magasabb az ár – tette hozzá. Az előző hónapban 3,7 százalékos volt az üzemanyagok éves drágulása és 4,2 százalékos a havi.

Áprilisban az élelmiszerek ára átlagosan 5,2 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Az idényáras élelmiszerek ára 20,3 százalékkal, de ezen belül a burgonya 83,6, a friss zöldség 37,2 százalékkal drágult, míg a gyümölcsök 6,8 százalékkal olcsóbbak lettek. A  liszt ára 11,2, a péksüteményé 9,7, a kényéré 8,0 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, míg a tojás 8,5, a tej 6,2, a cukor 3,6 százalékkal kevesebbe került.

A szeszes italok és dohányáruk átlagosan 8,5 százalékkal, ezen belül a dohányárúk 12,7 százalékkal, a szeszes italok 4,5 százalékkal drágultak. A dohányáruk áremelkedése fokozódott az előző havi 10,9 százalékról, a dohányáruké mérséklődött 5,1 százalékról.

A szolgáltatásokért átlagosan az előző havival megegyező 3,0 százalékkal, ezen belül a lakásjavítási és -karbantartási szolgáltatásokért 12,0, az üdülési szolgáltatásokért 6,1 százalékkal kellett többet fizetni. A lakbérek 8,9 százalékkal emelkedtek.

A ruházati cikkek ára 2,1 százalékkal emelkedett a márciusi 0,6 százalék után. A tartós fogyasztási cikkek ára harmadik hónapja elmaradt az egy évvel korábbitól.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.