Hétvégén Föld napja – Feleslegessé vált mobiltelefonokat visszagyűjtési akciója


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Auchan és az Auchan Korzó is csatlakozik ahhoz az akcióhoz, amelynek célja, hogy minél több, már nem használt mobilkészüléket, GPS-t, táblagépet és ezekhez használt töltőt gyűjtsenek vissza a magyar háztartásokból, elősegítve ezzel a körforgásos gazdaságot – közölték a vállalatok.

Az Auchan áruházakban és az Auchan Korzó üzleteiben kihelyezett gyűjtődobozokban április 22. és május 22. között lehet leadni a  feleslegessé vált készülékeket. Az akcióval a két vállalat a KÖVET Egyesület, a Jane Goodall Intézet, a Védegylet Egyesület és az Afrikáért Alapítvány „Passzold vissza, Tesó!!” elnevezésű mobiltelefon-visszagyűjtő kampányához csatlakozik.

A közleményben hangsúlyozták, hogy a felelős, környezettudatos szemléletmód és a fenntartható megoldások mind az Auchan, mind az Auchan korzó számára stratégiai fontosságúak.

Hozzátették, hogy az Auchan már évek óta jelentős lépéseket tesz a műanyagmentesítésért és a textilhulladék mennyiségének visszaszorításáért, az Auchan Korzó pedig több helyszínén is bevezette a közösségi autómegosztást, számos módon igyekszik bekapcsolni bérlőit a körforgásos gazdaságba, és azon dolgozik, hogy az áruházakhoz tartozó parkolók minél zöldebbek legyenek. A mostani közös aktivitással a lakosságnál halmozódó, kisméretű elektronikai hulladék mennyiségét szeretnék csökkenteni.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 7.

OTP Mobil: Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.