Hullámok a cégtrendben – a felszámolások és cégalapítások változó arcai


Csökkenő megszűnések mellett is csökkenő cégszámok a cégtrendben. A cégalapítási kedv 30%-kal maradt el márciusban az előző hónaphoz képest. Mérséklődő új cégbírósági eljárások, a felszámolások márciusban már „csak” a dobogó második helyét foglalják el.

A KSH adatai alapján az ipar teljesítménye februárban mind az előző évhez, mind az előző hónaphoz képest növekedésre volt képes, és a kiskereskedelmi forgalom is kedvező képet mutatott februárban az előző év azonos időszakához viszonyítva. Azonban a gazdaság nem lélegzett még fel, sokkal inkább a hullámzó teljesítmény a jellemző rá. Az ipar januárban visszaesést könyvelt el, és a kiskereskedelem forgalmának volumene is csökkent februárban az előző hónaphoz képest, míg január-február viszonylatában az idei év erősebb volt, mint egy évvel ezelőtt.

A cégtrendben hasonlóan hullámzó folyamatokat tapasztalhattunk ez év márciusában. Az OPTEN adatai szerint tovább csökkent a gazdaságban működő társas vállalkozások száma, és ez már hét hónapja tartó folyamatnak tekinthető, több mint 1100 vállalkozás elvesztésével. Bár a februári hónap még optimizmusra adott okot a magas cégalapítások számának köszönhetően, amely meghaladta a 2600-at, ám ez a lendület márciusban már nem folytatódott. Csak 2001 új vállalkozás erősítette a társas vállalkozói köröket, ami 30%-kal elmaradt az előző év azonos időszakától. „Az optimizmus fenntartása mellett érdemes átgondolnunk, hogy milyen mértékben legyünk borúlátóak. Bár hurrá optimizmusra nincs okunk, ám a márciusi folyamatokban pozitív jelek is felbukkannak. Például a vállalkozások megszűnéseinek száma már három hónapja folyamatosan, bár kismértékben, de csökken, és az előző évhez képest 20%-kal kevesebb. Emellett az új felszámolási eljárások száma márciusban egyharmaddal csökkent februárhoz képest, és az előző év azonos időszakának mindössze a 60%-a volt.” – mondta Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.

Az elmúlt évek hasonló időszakát vizsgálva egyértelműen kijelenthető, hogy a tavalyi és az idei év első negyedévében az alapítási kedv visszaesett, hét év távlatában 2024-ben alakult a legkevesebb új vállalkozás – 6,1 ezret meghaladóan. Ugyanakkor a megszűnések csökkenő tendenciája volt a jellemző a negyedévre, és szembeötlő, hogy a járványt megelőzően – 2019 első negyedévében – lényegesen több megszűnést regisztráltak, mint az idén.

Márciusban az új eljárások számában is jelentős csökkenés mutatkozott, meghaladva a 3,5 ezret az előző hónaphoz és az elmúlt két év azonos időszakához képest is. Ebben az időszakban a legkisebb arányt az új végelszámolási eljárások képezték (24 %), majd a felszámolási eljárások (33 %) követték. Ez egy fordulatot jelent, mivel az elmúlt hat hónapban a felszámolási eljárások voltak a leggyakoribbak, azonban jelenleg a kényszertörlési eljárások (43 %) állnak a dobogó legfelső fokán. „Az elmúlt negyedév ellentmondásos arcot mutatott. A folyamatok még nem fordultak pozitív irányba, érezhetőek a gazdaság kihívásai, ez leginkább a cégalapításokban mutatkozik meg, azonban úgy tűnik, hogy a kilengések, amelyek az elmúlt négy évet jellemezték kisebb fokozatra váltottak.” – mondta Alföldi Csaba, céginformációs szakértő.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) márciusi értéke átlagosan 9-10 százalék körül mozgott. Vármegyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt a legmagasabb fluktuációt Budapest, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye produkálta, míg az Opten–CFI Békés, Veszprém és Csongrád-Csanád vármegyékben érte el a legalacsonyabb értékeket.

Forrás: OPTEN


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ez pörgeti fel a használtautó-piacot a következő hónapokban

A Datahouse adatai alapján az idei első negyedévben jelentősen növekedett a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu és money.hu szakértői szerint a következő hónapokban további ugrás várható, aminek egyrészt a magánvásárlók rég látott aktivitása, másrészt a kedvezőbb hitelkörnyezet és a tavalyinál alacsonyabb kamatszint is megágyazhat.

2024. május 9.

Mostantól a kisvállalkozók is pár perc alatt megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogyan tudná csökkenteni azt. Íme pár hasznos tipp a kibocsátás minimalizálására.

2024. május 9.

Az adományozásban rejlő lehetőség

„Nem kell szentnek lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg lehetőség van, és rengeteg jó ügy, ami mellé be lehet állni” – fogalmaz Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért mozgalom alapítója a FoxPost videóriportjában. Szavai tökéletesen kifejezik a vállalat társadalmi felelősségvállalásának lényegét.