Húsz magyar cég az Európai Üzleti Díj kapujában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Innovatív megoldásokkal válság idején is előre lehet lépni – ezt üzeni az a húsz magyar cég, amely idén bekerült a European Business Awards magyar döntősei közé – olvasható az RSM DTM blogbejegyzésében.


Kizárólag innovatív megoldásokkal érhető el növekedés és előrelépés a jelenlegi gazdasági körülmények közepette. Ezt üzeni az a húsz magyar cég, amely idén bekerült a tekintélyes európai üzleti verseny, a European Business Awards magyar döntősei közé.

Az RSM nemzetközi hálózata, az RSMi által is támogatott European Business Awards (Európai Üzleti Díj, EBA) bíráinak az idén korántsem volt könnyű dolguk: Európa 29 országából összesen több mint 15 ezer vállalkozás tette próbára magát a megmérettetésen, és végül 627 vállalat jutott túl a verseny első fordulóján és került be a nemzeti döntősök közé. És ők azok, akik esélyt kapnak akár a tekintélyes Ruban d’Honneur díj megszerzésére is.

Idén kereken húsz magyar vállalat jutott a nemzeti döntőbe: kivétel nélkül olyan cégek, amelyek saját bevallásuk szerint a folyamatos megújulás képességének köszönhetik sikereiket. Jó példát nyújtanak ők arra, hogy a válság közepette is szinte minden ágazatban van lehetőség az előrelépésre. Hiszen akad közöttük online szolgáltatásokat nyújtó cég (Arkon), környezetvédelmi társadalmi vállalatok(Biofilter, Elmolight), élelmiszeripari cégek (Borsodi Sörgyár, Fino-Food, Flavon Group, Mirelite Mirsa, Nobilis), de még légiközlekedési vállalat (Wizz Air) is. Természetesen nem hiányozhatnak a sorból a számítástechnikai fejlesztéseket zászlajukra tűző vállalkozások sem (Dolphio, Econ Consulting, Prezi).

A nemzeti döntősök között akad két, kifejezetten a kreatív iparágban működő cég is (a Carnation és a WAMP), ám ez a szemléletmód a többi vállalkozásnál is tetten érhető. És a döntősök listáját böngészve az is világossá válik, hogy még az évtizedes múlttal, bejáratott tevékenységgel rendelkező nagyobb cégek is csak szolgáltatási palettájuk folyamatos megújításának köszönhetik hosszú távú, jövedelmező működésüket (erre a Metro lehet jó példa).

Mindehhez jó cégvezetésre és elkötelezett, munkájukat szerető és azzal elégedett dolgozókra van szükség: az RSM DTM által a nemzeti döntősökkel készített rövid felmérésből ez is kiderül. Többen kifejezetten arról számoltak be, hogy a siker érdekében a munkavállalók továbbképzésének, fejlesztésének még az anyagi erőforrások, a stabil finanszírozás biztosításánál is előrébb való célkitűzésnek kell lennie.

Jó hír az is, hogy a húsz sikeres magyar cég közé került a DBH Group és a Magyar Fejlesztési Iroda (MAPI) is. Ezzel ugyanis azt üzenik: a válság ellenére is sikeresen valóra lehet váltani az induló és kisvállalkozások támogatását, finanszírozását. E két vállalat tevékenysége ugyanis – bár egészen máshonnan indultak és különböző céges életpályát futottak be – jelenleg ezeket a feladatokat öleli fel.

A nemzeti döntősök, mint kategória egyébként először szerepel az EBA menetrendjében. Ennek oka részben az, hogy a vállalkozások így nagyobb ismertséget szerezhetnek saját hazájukban, legyen szó a versenytársakról, a közéleti vezetőkről vagy akár a médiáról. A másik ok az, hogy így a bírák is alaposabb képet alkothatnak az érintett cégek teljesítményéről.

Az EBA eseménysorozata szeptemberben folytatódik a Ruban D’Honneur státuszra méltó cégek kiválasztásával. Ezen a blogon pedig a következő hetekben részletesen is bemutatjuk a döntős magyar cégek tevékenységét, sikereinek kulcsát.

A bejegyzés szerzője Kalocsai Zsolt, az RSM DTM elnök-vezérigazgatója. Az RSM DTM blog az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.