Így költenek a karácsonyra Európában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A PwC közgazdászai a decemberi gazdasági elemzésükben megvizsgálták hogyan alakulnak a fogyasztói költések az ünnepek előtt. A legtöbb nyugati gazdaságban az évi növekedési ráta reálértéken 2-4% között mozog, ami a kiskereskedők és a vállalkozások számára kedvező hír. 


„A fogyasztói kiadások alapvető fontosságúak a vállalkozások és a gazdaságok számára, és az általunk figyelemmel kísért fejlett gazdaságok legtöbbjében a gazdasági tevékenység mintegy kétharmadát teszik ki. A vállalkozások bevételei szempontjából is kulcsfontosságúak, a bevételek ugyanis pozitív korrelációban állnak az alkalmazotti létszám bővülésével” – mondta Richard Boxshall, a PwC vezető közgazdásza.

A PwC közgazdász szakértői szerint ebben a felfelé irányuló trendben a fogyasztás mindkét fő mozgatórugója – a rendelkezésre álló reáljövedelem és a megtakarítás mértéke – szerepet játszott. A mintánkban szereplő gazdaságok nagy része abban az optimálisnak mondható helyzetben van, ahol a rendelkezésre álló reáljövedelmek növekedtek, a megtakarítás mértéke pedig csökkent, míg Németországban a megtakarítás mértéke a növekvő jövedelmek ellenére is nőtt.

Navigátor Adózás modul

Az Art. Navigátor és az Áfa Navigátor csomagban, 10% kedvezménnyel.

A navigátorok a jogi eljárásokat a kezdeményezéstől a lezárásig folyamatábrákkal követik végig, a kapcsolódó anyagok (jogszabályok, Nav-állásfoglalások, nyomtatványok) egy kattintással elérhetőek.

Megrendelés >>

Görögország és Olaszország ugyanakkor azok közé a gazdaságok közé tartozik, ahol a jövedelmek csökkentek és a fogyasztók ezt a megtakarításaik felélésével kompenzálták.

Az általunk figyelemmel kísért fejlett gazdaságokban a fogyasztás növekedési kilátásai pozitívak. Egyes feltörekvő piacokon azonban – ilyen például Oroszország, Törökország (a geopolitikai események miatt) és Brazília (a gazdasági nehézségek miatt) – nagyobb lefelé mutató kockázattal kell számolni.

„Amennyiben a fogyasztók továbbra is inkább a költekezést választják a takarékosság helyett, a kiskereskedelmi szektor egésze kedvező értékesítési adatokat produkál majd a karácsonyi vásárlási időszakban. A geopolitikai vagy gazdasági bizonytalansággal küzdő feltörekvő piacokon azonban a vállalkozásoknak és kiskereskedőknek továbbra is érdemes vészforgatókönyveket kidolgozni, hogy felkészüljenek a lehetséges lefelé mutató kockázatok hatására” – tette hozzá Boxshall.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

A kisgyermekes szülők érdekében indított versenyfelügyeleti eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

2024. június 21.

Sok céget érhet kellemetlen meglepetés, mert hamarosan lejár a NIS2 regisztráció határideje

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.  

2024. június 21.

Tagok védelme a létesítő okirat módosítása során

A Ptk. helyes értelmezése szerint akkor is valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség a létesítő okirat módosításához, ha a módosítás valamennyi tag jogait azonos módon hátrányosan érintené, vagy valamennyi tag helyzetét azonos módon hátrányosabbá tenné. Az „egyes tagok” kifejezés alatt egy, több, de akár valamennyi tag is értendő – a Kúria eseti döntése.