Infrastrukturális beruházások húzzák az építőipart


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Javuló építőipari statisztikákról számolt be a KSH: szeptemberben az építőipari termelés volumene 6,8 százalékkal nőtt. Út- vasút és szennyvíztisztítók építésének köszönhető a szép adatsor.


Szeptemberben az építőipari termelés volumene 6,8 százalékkal nőtt éves összevetésben, az év első kilenc hónapjában a termelés összesen 5 szzalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest – közölte honlapján a KSH.

Az épületek építése építményfőcsoport teljesítménye 4,2, az egyéb építményeké 9,4 százalékkal nőtt; utóbbi bővülés az út- és vasútépítési munkák mellett a
speciális szaképítés ágazat egyéb építményeken végzett munkáinak köszönhető.

A szeptemberben kötött új szerződések volumene 1,8 százalékkal emelkedett éves összevetésben, ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 7,5 százalékkal csökkent, az egyéb építmények építésére kötötteké viszont 10,5 százalékkal nőtt. A növekedés az útépítési munkákra, valamint a szennyvíz- és hulladékkezelési létesítményekre kötött szerződéseknek köszönhető.

Az építőipar termelői árai a harmadik negyedévben 2 százalékkal emelkedtek egy év alatt.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

A kisgyermekes szülők érdekében indított versenyfelügyeleti eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

2024. június 21.

Sok céget érhet kellemetlen meglepetés, mert hamarosan lejár a NIS2 regisztráció határideje

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.  

2024. június 21.

Tagok védelme a létesítő okirat módosítása során

A Ptk. helyes értelmezése szerint akkor is valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség a létesítő okirat módosításához, ha a módosítás valamennyi tag jogait azonos módon hátrányosan érintené, vagy valamennyi tag helyzetét azonos módon hátrányosabbá tenné. Az „egyes tagok” kifejezés alatt egy, több, de akár valamennyi tag is értendő – a Kúria eseti döntése.