Ingyenes megrendeléskereső az építőipar szereplőinek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Építési Piactér néven ingyenes megrendeléskereső indult. Az építési vállalkozók mostantól ezen az új internetes felületen tájékozódhatnak az 1800 milliárd forintnyi uniós forrásból megvalósuló építési beruházásokról, az ágazat szereplői számára kiírt közbeszerzésekről, megrendelésekről.

Építési Piactér néven ingyenes megrendeléskereső indult. Az építési vállalkozók mostantól ezen az új internetes felületen tájékozódhatnak az 1800 milliárd forintnyi uniós forrásból megvalósuló építési beruházásokról, az ágazat szereplői számára kiírt közbeszerzésekről, megrendelésekről.

A következő másfél évben az építőipar szereplői mintegy 1800 milliárd forintnyi megrendeléshez juthatnak az uniós források révén megvalósuló beruházásokból. Ezeket a projekteket mostantól egy helyen, az úgynevezett Építési Piactéren találhatják meg az érdeklődők. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által létrehozott internetes adatbázis előnye, hogy gyorsan megszerezhető ingyenes információt ad az építőipari vállalkozóknak, akik így már a kiírás pillanatában értesülhetnek a számukra fontos közbeszerzési pályázatokról, kereshetnek az uniós pályázatok győztesei között tallózva vagy kilencféle építőipari szakmatípus szerint olyan, az uniós pályázatokhoz kapcsolódó üzleti lehetőségekről is, ahol nem kell közbeszerzési pályázatot kiírni.

Minderről közösen számolt be Burány Sándor, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára és Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke.

Az Építőipari Piactér tartalma heti rendszerességgel frissül, információt a három kereső segítségével kaphat az érdeklődő. Az „Uniós projektek” oldal azt a célt szolgálja, hogy az építőipari vállalkozások egy helyen tájékozódhassanak az uniós támogatású építési beruházások legfontosabb adatairól. A „Közbeszerzési eljárások” oldalon az építésügyi közbeszerzési eljárások adatai között lehet keresni. A „Várható uniós projektek” funkció által a kormány által jóváhagyott, de kiírásra még nem került kiemelt projektek között lehet böngészni.

Az átláthatóság (transzparencia) és számonkérhetőség érdekében létrejött internetes oldalakhoz, az antilop.gov.hu-hoz és a közpénzpályázat.gov.hu-hoz csatlakozik az Építési Piactér is, hiszen nem csak tájékoztató jellegű információkat tartalmaz, hanem általa az adatok, a beruházások menete is mindenki számára nyomon követhető.

A minél szélesebb körű tájékoztatás érdekében az Építési Piactér keresőprogram több szakmai és kormányzati internetes honlapról is elérhető (pl. www.evosz.hu, www.vosz.hu, www.iposz.hu, www.maisz.hu, www.mek.hu, www.mmk.hu, www.nfgm.gov.hu, www.vati.hu). Az Építési Piactér elérhetősége a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján: http://www.nfu.hu/epitesugyi_kereso

Forrás: Világgazdaság Online


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

A kisgyermekes szülők érdekében indított versenyfelügyeleti eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

2024. június 21.

Sok céget érhet kellemetlen meglepetés, mert hamarosan lejár a NIS2 regisztráció határideje

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.  

2024. június 21.

Tagok védelme a létesítő okirat módosítása során

A Ptk. helyes értelmezése szerint akkor is valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség a létesítő okirat módosításához, ha a módosítás valamennyi tag jogait azonos módon hátrányosan érintené, vagy valamennyi tag helyzetét azonos módon hátrányosabbá tenné. Az „egyes tagok” kifejezés alatt egy, több, de akár valamennyi tag is értendő – a Kúria eseti döntése.