Ismét csúcson a vállalkozások bizalma


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Stabil és kiszámítható gazdasági környezetet várnak a vállalkozások a következő egy év során. A K&H kkv bizalmi index 2 pontot mozdult felfelé, így jelenleg 17 ponton áll, ami az index történetében eddig csupán egyszer, 1 éve fordult elő. A pozitív várakozások annak köszönhetők, hogy a cégek a közterhek és a vállalati hitelkamatok következő egy évi alakulását is kedvezően látják.

Az év eleji nagyobb léptékű ugrást követően most szerényebb mértékben ugyan, de tovább javult a cégek hangulata. A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások egy évre előremutató várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index jelenleg 17 ponton áll, amivel gyakorlatilag megismétlődött az egy évvel ezelőtti csúcshangulat. Az adócsökkentés bejelentése előtt készült felmérés eredménye szerint a vállalkozások jelenleg stabil és kiszámítható környezetet prognosztizálnak a következő egy évre, és nem várnak jelentős változást a gazdasági helyzetüket leginkább befolyásoló tényezőkben. Az enyhe, 2 pontos emelkedés annak köszönhető, hogy számottevően javultak a közterhekre és a vállalati hitelkamatokra vonatkozó várakozások.

A különböző méretű cégek közül jellemzően a középvállalkozások hangulata a legjobb, ami most elérte az egy évvel ezelőtti történelmi maximumot, várakozásaik ugyanis 26-ról 36 pontra ugrottak. Ezzel szemben a mikro-, valamint a kisvállalkozások bizalma gyakorlatilag nem változott év elejéhez képest (9 és 21 pont). Az ágazatok közül továbbra is az agrárium a legbizakodóbb (35 pont), de jelentősen, 12-ről 18 pontra javult a kereskedelmi cégek hangulata is, miközben a szolgáltató és az ipari cégek bizalma alig változott év elejéhez képest (15 és 16 pont).

Alacsonyabb közterhek és vállalati hitelkamatok jöhetnek

Az index javulásának hátterében az áll, hogy tavaly év végén komoly félelem alakult ki a cégek körében, hogy emelkedni fognak az őket érintő közterhek, most viszont mérséklődtek ezek a negatív várakozások. Év végén a vállalkozások több mint fele (54%) számolt magasabb adókkal és járulékokkal, mostanra viszont ez az arány 34%-ra csökkent. Ezzel párhuzamosan az alacsonyabb adókkal és járulékokkal tervező cégek aránya is jelentősen, 17%-ról 25%-ra nőtt tavaly év végéhez képest. A vállalati hitelkamatok alakulásával is derűlátóbbak lettek a cégek, hiszen az elmúlt egy évben jellemző 2% körüli értékhez képest jelenleg 1,4%-os kamatnövekedést valószínűsít a szektor.


Kapcsolódó cikkek

2023. május 26.

Eljárás indult nagy élelmiszerláncok ellen, mert országszerte rögzíthették egyes üdítőitalok árait

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) alapos gyanúja szerint a lengyel Maspex-csoport magyarországi üdítőgyártó leányvállalata valószínűleg több viszonteladó partnerével, így nagy élelmiszerláncokkal – többek között az Aldival, a CBA-val, egyes COOP partnerekkel és a Tescóval – együttműködve rögzítette egyes termékeinek minimális fogyasztói árait – közölte a GVH

2023. május 26.

Digitális megfelelés – Compliance és kiberbiztonság az AI árnyékában

A Wolters Kluwer Hungary szervezésében 2023. május 10-én tartott webináriumon két fontos területet, a mesterséges intelligenciát és a kiberrezilienciát tekinttették át a megfelelés szemszögéből az előadók – dr. Firniksz Judit, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Versenyjogi Kutató Központjának kutatója, Kocsis-Tóth Szilvia a Vodafone Magyarország mesterséges intelligencia szakértője, valamint dr. Zala Mihály az Ernst&Young kiberbiztonsági szakértője.

2023. május 25.

A kormány óriási lehetőségeket lát az élelmiszeriparban

A kormány óriási lehetőségeket lát az élelmiszeriparban, nem véletlen, hogy a korábbi 468 milliárdról ebben az uniós ciklusban 750 milliárd forintra emelte az ágazat fejlesztésére fordítható forrásokat – mondta az Agárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszabercelen.