Itt a vége: hirtelen szűnhet meg a lakáskassza állami támogatása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyéni képviselői javaslat eredményezheti azt, hogy rövid időn belül megszűnhet az államilag támogatott lakáskassza-szerződés kötésének lehetősége.

Törvényjavaslatot nyújtott be Bánki Erik kormánypárti képviselő, amely szerint megszűnne a lakáskasszák állami támogatása. A javaslat végszavazására már kedden sor kerülne. A javaslat szerint a törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba, vagyis a Magyar Közlönyben megjelenését követő napon. Így aki még államilag támogatott lakáskasszát szeretne kötni, annak tehát sietnie kell, mert az várhatóan már a héten hatályba lép. A hatályba lépés előtt kötött szerződés alapján ugyanis még kapható állami támogatás.

Az indoklás szerint a lakástakarékpénztárakat több mint húsz éve támogatja az állam, azonban ez a megtakarítási forma nem szolgálja eredményesen az otthonteremtési célokat, miközben a szolgáltatók az állami támogatás egy részén is extraprofitot realizálnak. A lakástakarék program mára egy, az állam és az adófizetők számára költséges, de nem hatékony konstrukcióvá vált – olvasható az indoklásban.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 14.

Az ország egyik legjelentősebb telekommunikációs cége nyerte a budapesti kamara „A főváros felelős foglalkoztatója” különdíját

A képzett munkaerőért folytatott jelenlegi versengés különösen fontossá teszi, hogy a vállalatok megbecsüljék és sikertényezőként értékeljék munkavállalóikat. A piaci szereplőknek ezt a törekvését díjazza az OFA Nonprofit Kft. idén kilencedik alakalommal meghirdetett „Az év felelős foglalkoztatója” pályázatával – emelte ki Nagy Márton a gazdasági miniszter a díjátadón.

2024. október 14.

Lendületben a magyar M&A-piac

A geopolitikai bizonytalanságok ellenére is aktív maradt a hazai tranzakciós piac – derül ki az EY vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat (M&A) értékelő friss jelentéséből. Az ügyletek száma ugyan csökkent, de becsült értéke nőtt 2023-ban az előző évhez képest Magyarországon. A legvonzóbb befektetési célpont tavaly a technológiai szektor volt, míg idén a feldolgozóipar kapott lendületet az első hat hónapban, majd júniusban megvalósult a magyar gazdaság történelmének eddigi legnagyobb tranzakciója is.