Januárban 7,6 százalékkal többet vásároltunk


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Januárban 7,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt az egy évvel korábbihoz mérve – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A növekedés üteme a legmagasabb volt tavaly február óta. A 945 ezer milliárd forint havi forgalom viszont tavaly március óta a legalacsonyabb, azóta minden hónapban ezer milliárd forint felett volt az üzletek árbevétele.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 4,9 százalékkal nőtt a forgalom. Az élelmiszer-kiskereskedelem 76 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 4,7 százalékkal, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 5,6 százalékkal emelkedett.

A tartós fogyasztási cikkeket is árusító nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben összeségében 13,8 százalékkal emelkedett a forgalom volumene.

Az iparcikk jellegű vegyes üzletekben 20,1 százalékkal, a könyv-, számítástechnika-, egyéb iparcikkboltokban 18,7 százalékkal, a bútort és műszakicikkeket árusító helyeken 9,7 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolítottak le, mint egy éve.

Az üzemanyag-kiskereskedelemben 1,4 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene, ami május óta legkisebb emelkedés részben amiatt, hogy egy hónap alatt 2,8 százalékkal, egy év alatt pedig 13,5 százalékos volt az áremelkedés.

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai 27 százalékkal emelkedtek.

Az országos kiskereskedelmi forgalom 46 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 37 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 17 százaléka az üzemanyagtöltő állomások üzemanyag-forgalmában realizálódott.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.