Januártól újra fizethetnek osztalékot a bankok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Januártól ismét fizethetnek osztalékot a hitelintézetek, lehetővé válnak a részvényesek díjazását célzó részvény-visszavásárlások és a teljesítményjavadalmazást szolgáló kifizetések is, a jegybank ugyanis nem hosszabbítja meg ezek korlátozását – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A döntés oka, hogy a koronavírus-járvány miatti gazdasági bizonytalanságok mostanra csökkentek, gyors gazdasági kilábalás indult meg, ami mérsékli a hitelintézetek tőkehelyzetével kapcsolatos kockázatokat is – írták a közleményben.

Megjegyezték: a törlesztési moratórium célzott folytatásával jelentősen apadt – s mára mindössze a teljes hitelállomány 4 százalékára rúg – a fizetési stop hatálya alatt lévő hitelek aránya is, ami szintén enyhíti a kockázatokat.banki osztalékAz MNB adatai szerint emellett megfelelő a hitelintézetek szektorszintű értékvesztés-fedezettsége, így nincs szükség az egész piacot érintő további korlátozásokra.

Az MNB tavaly márciusban fogadott el átfogó intézkedéscsomagot a hitelintézetek számára a járvány hatásainak mérséklésére. Ezt követően vezetői körben jelezte elvárását, hogy 2020. szeptember 30-ig ne történjen osztalék-jóváhagyás vagy -kifizetés az érintett pénzügyi intézmények részvényeseinek; ezt a határozatot később többször meghosszabbította. Az osztalékkifizetés korlátozás alól a pénzügyi intézmények szigorú feltételek teljesítése esetén eddig is mentesülhettek – emlékeztetett az MNB közleményében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. november 29.

Jelentősen nőtt a CIG Pannónia adózott eredménye

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. konszolidált adózott eredménye 2338 millió forint volt az idei első három negyedévben, ami 252 százalékkal magasabb a tavaly ugyanebben az időszakban elért, IFRS 17 szerinti eredményhez képest – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.

2023. november 29.

Újraindult a termelés a Ganz szolnoki üzemében, önerős fejlesztés Zalaegerszegen

Újraindult a termelés a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. szolnoki üzemében. A 3,8 millió euró értékű fejlesztés mintegy 50 munkahelyet teremt a vármegyeszékhelyen. Több mint 350 ezer eurós önerős beruházással bővítette autóipari gyártósorait a zalaegerszegi ZMT Hungary Kft., de már újabb gépsorok beállításait is tervezik – mondta szerdán a helyszínen tartott avatáson a cég ügyvezetője.