Jobban ment a gyógyszertáraknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kilenc százalékot nőtt a gyógyszertári vállalkozások adózás utáni eredménye a múlt évben .


A mostanra kialakult gazdasági és jogi környezet biztosítja a gyógyszertárak hosszú távra szóló, stabil működését – erről a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke beszélt egy hétfői háttérbeszélgetésen. Hankó Zoltán szerint a következő években már sem a gazdasági válság kezelése, sem pedig a struktúraátalakítás nem vonja el a figyelmet a gyógyszerellátásról.

Tájékoztatása szerint a gyógyszertári vállalkozások adózás utáni eredménye a múlt évben 24,5 milliárd forint volt, amely 9 százalékos növekedést jelent a 2014. évihez képest, és először haladta meg nominálisan a liberalizáció előtti utolsó év, azaz 2006 22,9 milliárd forintját.

 

Sohajda Attila kamarai alelnök arról beszélt, hogy a patikai árréstömeg 2010-ben 93 milliárd, 2015-ben 110,5 milliárd forint volt, ez 6,8 százalékkal magasabb a 2014-es adatnál. A szállítói tartozások tekintetében a 2010-es év volt a mélypont, akkor 62,7 milliárd forint volt a patikák tartozása a szállítók felé. Ezt 2015-re 38,1 milliárdra sikerült csökkenteni.

Hankó Zoltán megjegyezte, a patikák a forgalmuk emelkedését a készletek finanszírozására és a szállítók kiegyenlítésére használják. „Kezd beállni az egyensúlyi állapot a patikák gazdálkodásában” – tette hozzá.

A kamara elnöke biztos abban, hogy minden patika megfelel majd annak a törvényi előírásnak, amely szerint 2017. január 1-jétől csak olyan közforgalmú gyógyszertár működhet, amelyben gyógyszerészé a többségi tulajdon.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Használtautó.hu: áprilisban kilőtt az újautó-piac

A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.