Jöhet a lex Heineken


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az EU-nak nincs kifogása az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosítását tiltó jogszabállyal szemben – írja a Magyar Idők.


Szeptember végére megszavazhatja a parlament a lex Heinekenként elhíresült törvénytervezetet; miután az Európai Bizottság elfogadta az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmát, elhárultak a jogi akadályok – nyilatkozta a Magyar Időknek Szatmáry Kristóf, a Miniszterelnökség kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosa. A tervezett jogszabály az emberi méltóság védelmében az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosítását tiltaná meg Magyarországon.

A lap idézi Lowri Evans, az illetékes uniós testület főigazgatója állásfoglalását, amely szerint a bizottság tudatában van a vörös csillag és a magyar történelem közötti összefüggésnek, az önkényuralmi rendszerek által okozott fájdalomnak és szenvedésnek, és elkötelezettek aziránt, hogy a diktatórikus rendszerek által Európában elkövetett bűncselekmények soha ne merülhessenek feledésbe. A bizottság üdvözli azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a tagállamok ennek az érzékeny kérdéskörnek a kezelése érdekében tesznek, különösen az „Európa a polgárokért” program keretében.

A lap cikke szerint a leendő jogszabályt megsértő gazdasági szereplők börtönnel vagy milliárdos nagyságrendű fogyasztóvédelmi bírsággal számolhatnak.

További részleteket itt talál.

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

AM: a sikeres mezőgazdaság alapja a fenntartható élelmiszeripar

Magyarországon a mezőgazdaságnak mindig is erős kultúrája volt, mára pedig azok tudnak sikeres mezőgazdasági országok lenni, ahol sikeres az élelmiszeripar is – mondta Nobilis Márton a Clever Food kiállítás megnyitóján szerdán, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.

2024. október 7.

Elutasítják a rövid távú lakáskiadás teljes betiltását Budapesten szakmai szervezetek

A rövid távú lakáskiadás esetében a teljes tiltás és a jelenlegi szabályozás közötti kompromisszumot javasolják a hazai turisztikai szakmai szövetségek a kormány számára. Huszonhat szakmai szervezet közös szakmai álláspontot alakított ki az ügyben, amelyet az új Fővárosi Közgyűlés megalakulásának apropóján tettek közzé a Turizmus.com-on.