Júliustól indul az állami online árfigyelő rendszer


Az online árfigyelő rendszer adatbázisának feltöltéséről, a tesztelésről és a július 1-jei indulásról egyeztettek a kormány és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)képviselői kedden a kiskereskedelmi láncok küldöttjeivel – írta a GVH közleményében.

A hivatal jelezte, hogy a cégek képviselői mindenben támogatták a rendszer elindulását, és megkezdik a teszteléshez szükséges adatok feltöltését. Emlékeztettek: a GVH és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) márciusban jelentette be, hogy nemzetközi példák alapján online árfigyelő adatbázist hoz létre, amely lehetővé teszi a vásárlók számára a fogyasztói árak összehasonlítását.

Az árfigyelő adatbázis jelentősen erősíti az átláthatóságot, megismerhetővé teszi a különböző árképzési gyakorlatokat, megakadályozza a túlárazást; hozzájárul a kiskereskedelmi szektorban a piaci verseny fokozásához, illetve ahhoz, hogy az év végére egy számjegyűre mérséklődjön az infláció – írták. Az árfigyelő adatbázisa kezdetben több mint 60 termékkategória élelmiszereinek árát fogja tartalmazni, többek közt: sertéscomb, fehér kenyér, 1,5 százalékos ESL tej, trappista tömbsajt, lédig idared alma, virsli, margarin, vaj, spagetti tészta.

A rendszerbe azok a kereskedők kötelesek adatot szolgáltatni, amelyek nettó éves árbevétele meghaladja a 100 milliárd forintot, ugyanakkor önkéntesen is lehet csatlakozni. A munkacsoportot az online árfigyelő rendszer témájában a GVH és a GFM hozta létre, annak tevékenységében részt vesz továbbá az Igazságügyi Minisztérium, az Agrárminisztérium és a Központi Statisztikai Hivatal is.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. március 23.

Online árfigyelő adatbázissal küzdene az infláció ellen a GVH és a GFM

Támogatja a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Gazdasági Versenyhivatal online árfigyelő adatbázis létrehozását célzó javaslatát, közös cél az infláció elleni küzdelem – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium a versenyhivatallal közös közleményében.