Készülnek a cserére a pénztárgép-gyártók


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint tíz cég, köztük magyar vállalkozások is készülnek új pénztárgépek gyártására a berendezések kötelező cseréje okán – mondta Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese a Pécsi Pénzügyi Napokon. A feltételeket teljesítő pénztárgép még nem készült.


Egyes társaságok már típusengedélyt is kértek a mérésügyi hivatalnál, de olyan pénztárgépek még nem készültek, amelyek megfelelnek az online bekötés követelményeinek – mondta az elnökhelyettes.

Minden, a feltételeket teljesítő és engedélyt szerző vállalat forgalomba hozhatja pénztárgépét, a kereskedők pedig azt vásárolják meg, amit a maguk szempontjából a legkedvezőbben ítélnek. Egyelőre nem tudni, pontosan hány gép cseréjére lesz szükség, de a végső szám attól is függ, hogy a jelenlegi 200-250 ezer berendezésből mennyi működik valójában – közölte Varga Árpád.

Varga Árpád hangsúlyozta, hogy a NAV már nagyrészt elvégezte az átállással kapcsolatos feladatait.

A jelenlegi, elektronikus naplóval nem rendelkező pénztárgépek június 30-ig, az ezzel rendelkezők december 31-ig működtethetők.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

A kisgyermekes szülők érdekében indított versenyfelügyeleti eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

2024. június 21.

Sok céget érhet kellemetlen meglepetés, mert hamarosan lejár a NIS2 regisztráció határideje

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.  

2024. június 21.

Tagok védelme a létesítő okirat módosítása során

A Ptk. helyes értelmezése szerint akkor is valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség a létesítő okirat módosításához, ha a módosítás valamennyi tag jogait azonos módon hátrányosan érintené, vagy valamennyi tag helyzetét azonos módon hátrányosabbá tenné. Az „egyes tagok” kifejezés alatt egy, több, de akár valamennyi tag is értendő – a Kúria eseti döntése.