Kijelölték a dohánynagykereket
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szerdáig hat dohányáru-nagykereskedővel kötött beszállítói szerződést az Országos Dohányboltellátó Kft. (ODBE) az új dohánypiaci szabályozás november elsejei hatályba lépése előtt.
A kiskereskedők online regisztrációja október 21-én kezdődött, a 2015 novemberében hatályba lépő törvényi rendelkezések értelmében a dohánytermék-kiskereskedők már csak az állam által koncessziós szerződéssel kijelölt társaságtól, azaz az ODBE-től szerezhetik be a dohánytermékeket.
A ODBE Kft. tájékoztatása szerint az Alföld Tabak Kft.-vel, a BAT Pécsi Dohánygyár Kft.-vel, a Continental Dohányipari Zrt.-vel, a Danczek Dohányipari Kft.-vel, a Tabán Trafik Zrt.-vel és a TTI Hungary Kft.-vel kötöttek szerződést.
Mint írták, az új ellátási rendszer elindításával a teljes ellátási biztonságot tűzték ki célul. „Sajnos egyes gyártók és importőrök – habár erre minden lehetőségük adott volt az elmúlt hetekben – vélelmezhetően összehangolt magatartásukkal, nem csatlakoztak ehhez” – fogalmaz a közlemény. Bíznak abban, hogy szem előtt tartva a kiskereskedők ellátásának biztonságát, a törvényben meghatározott átmeneti időszakban ezek a gyártók és importőrök is csatlakozni fognak a rendszerhez.
ADÓklub Online 2016 – Androidos okostelefonnal
|
ADÓ szaklap online
ADÓ-kódex szaklap online
Számviteli tanácsadó szaklap online
Áfa-kalauz szaklap online – ADÓ
kérdések és válaszok
Ado.hu Prémium cikkek
Rendelje meg most >>
|
Megjegyzik, hogy a társaság – bár erre jogszabályi kötelezettsége nem volt – több körben, júliustól kezdődően egyeztetett a dohánytermék-gyártókkal és -nagykereskedőkkel az általános szerződési feltételekről.
Amennyiben a még nem szerződött vállalatok saját üzleti döntésük alapján továbbra sem kívánnak megállapodást kötni az ODBE Kft.-vel, úgy a felelősség az esetlegesen kialakuló, hosszabb ideig tartó készlethiányokért kizárólag őket terheli – írták, hozzátéve: továbbra is várják a szerződni kívánó dohánytermék-nagykereskedőket.
Az ODBE korábban azt közölte: a dohánytermék-kiskereskedőket a társaság a weboldalán és szakmai kiadványokon keresztül folyamatosan tájékoztatja az új ellátási rendszerrel kapcsolatos tudnivalókról. A kiskereskedők általános szerződési feltételeit – összhangban a törvény hatályba lépésével – a 2015. november elsejét követő munkanapon hirdethetik meg, két országos napilapban és a társaság honlapján.
A kihirdetési időpont után 15 napig párhuzamosan működik majd a két ellátási rendszer – azaz november 17-ig még a nagykereskedők is, azt követően pedig már csak az ODBE Kft. lesz jogosult dohánytermék kiszállítására.
(Forrás: MTI)