Kivárnak a befektetők a cégfelvásárlási piacon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A harmadik negyedévben világszerte 1767 közepes méretű összeolvadási és felvásárlási (M&A) tranzakciót hajtottak végre, összesen 153 milliárd dollár értékben. Volumen tekintetében 2013 óta a legutóbbi időszak volt a leggyengébb negyedév. A piac teljesítménye 2016 hasonló időszakához képest volumenben 12 százalékkal, míg összértékben 10 százalékkal marad el. A kilátásba helyezett tranzakciók száma ugyanakkor továbbra is magas szinten áll, ami arra utal, hogy az óvatos befektetők változatlanul kivárnak – ezt a magatartásukat tovább erősítheti a váratlanul kirobbant, és jó eséllyel hónapokig bizonytalanságot teremtő német kormányválság is.


„Továbbra is magas szinten mozog a kilátásba helyezett tranzakciók száma, a tőkepiacok pedig a teljes idei évben szárnyaltak. Ezeken a tényezőkön kívül a befektethető tőke nagysága és az olcsón elérhető hitelek bősége is mind azt valószínűsíti előre, hogy az M&A piac is komoly bővülés előtt áll – magyarázza Boross Ákos, a BDO Magyarország pénzügyi tanácsadási üzletágának ügyvezető partnere. – A fordulat azonban egyelőre továbbra sem érkezett el, noha az utolsó negyedév teljesítményét a szezonális hatás miatt a mostaninál mindenképpen magasabb szintre várjuk.”

A Mergermarket által összegzett, az előző fél év során kilátásba helyezett, de még le nem zárt tranzakciók száma jelenleg 8200 felett áll, ami több mint másfélszerese év végén regisztrált 5400-nak. A kilátásba helyezett tranzakciók 42 százaléka a világ két régiójában, Észak-Amerikában, illetve Kínában zajlik majd le. Továbbra is tartja harmadik helyét a FÁK-országokat is magában foglaló kelet-közép-európai régió 9 százalékkal (700 várható tranzakció).

 

A harmadik negyedévben a felvásárlási tranzakciók 22 százalékára az ipar és vegyipar szektorban került sor, 19 százalékkal részesedett a TMT (technológia, média, telekommunikáció), míg 13 százalékkal az üzleti szolgáltatások, 11 százalékkal pedig az energetika és bányászat szektora vette ki részét a piaci folyamatokból. Az előző negyedéves, 15 százalék feletti kiugrást követően a magántőke alapú kivásárlások aránya ismét az átlagos, 11 százalék körüli szintre tért vissza.

A vizsgált időszakban ismét az Észak-Amerikai régió volt a legaktívabb, és bár az itt regisztrált 465 tranzakció szintén 10 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi volumentől, értékben gyakorlatilag a tavalyi szinten maradt a régió (51 milliárd USD). A második legjelentősebb régió Kína volt, az itt lezajlott 428 ügylet tette ki az összes tranzakció 24 százalékát, és a globális trendekkel szemben a régióban eddig a legutóbbi volt a legaktívabb negyedéves időszak idén.

A FÁK országait is magában foglaló kelet-közép-európai régióban a negyedév során 67 összeolvadás/felvásárlás történt, ez tíz százalékkal meghaladja a tavaly ilyenkor mért szintet. Összértékben még kedvezőbb a kép, az 5,4 milliárd dolláros szint 71 százalékkal múlta felül 2016 harmadik negyedévének hasonló értékét. Aktivitásban itt az ipar és vegyipar (24%), illetve az energetika és bányászat (18%) áll a lista élén. Noha a magántőke szerepe itt is alacsony szinten maradt a harmadik negyedévben, a magántőke-felvásárlások átlagos értéke (211 millió USD) 10 éven csúcsra jutott.

A vállalati felvásárlási folyamatok jelentős része az 500 millió dollár alatti, úgynevezett közepes méretű tranzakciók területén zajlik, ezért a teljes piac mozgását is alapvetően ez a szegmens határozza meg. Miközben a több milliárd dolláros nagyságrendű tranzakciókra alapvetően befektetési bankok specializálódtak, a nagy könyvvizsgáló/tanácsadó cégek klasszikus területe a mid-market M&A piac.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 14.

Az ország egyik legjelentősebb telekommunikációs cége nyerte a budapesti kamara „A főváros felelős foglalkoztatója” különdíját

A képzett munkaerőért folytatott jelenlegi versengés különösen fontossá teszi, hogy a vállalatok megbecsüljék és sikertényezőként értékeljék munkavállalóikat. A piaci szereplőknek ezt a törekvését díjazza az OFA Nonprofit Kft. idén kilencedik alakalommal meghirdetett „Az év felelős foglalkoztatója” pályázatával – emelte ki Nagy Márton a gazdasági miniszter a díjátadón.

2024. október 14.

Lendületben a magyar M&A-piac

A geopolitikai bizonytalanságok ellenére is aktív maradt a hazai tranzakciós piac – derül ki az EY vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat (M&A) értékelő friss jelentéséből. Az ügyletek száma ugyan csökkent, de becsült értéke nőtt 2023-ban az előző évhez képest Magyarországon. A legvonzóbb befektetési célpont tavaly a technológiai szektor volt, míg idén a feldolgozóipar kapott lendületet az első hat hónapban, majd júniusban megvalósult a magyar gazdaság történelmének eddigi legnagyobb tranzakciója is.