KKv-beruházások: az informatika a sláger


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kissé emelkedett a hazai vállalkozások beruházási hajlandósága, komolyabb bővülés azonban egyik beruházási cél tekintetében sem várható. Továbbra is az informatikai beruházások vezetik a kkv fejlesztések listáját, amelyeket a gépek, berendezések beszerzése, illetve a gépjármű park frissítése, bővítése követ – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból.


A beruházási szándék szempontjából továbbra is az informatikai fejlesztések állnak az első helyen, hiszen a vállalkozások mintegy 30%-a tervez ilyen jellegű beruházást. Ezt követi a gépek, berendezések beszerzése, amelyet a kkv vezetők 22%-a szándékozik megvalósítani a következő egy évben. A hazai kisvállalkozások 17%-a jelezte, hogy fejleszteni kívánja gépjármű állományát, míg ingatlan beruházásban közel minden tizedik vállalkozás gondolkodik.

„A 700 hazai kkv vezető megkérdezésén alapuló felmérésünk eredménye szerint jelenleg a vállalatok 61%-a tervez valamilyen fejlesztést, ami 4 százalékpontos növekedés az előző negyedév adataihoz képest. Ugyanakkor ezzel együtt is az elmúlt évekhez képest minden beruházási cél esetében közel felére csökkent a fejlesztésben gondolkodó vállalkozások aránya” – mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

(forrás: K&H kkv bizalmi index)

Az egyes szektorok esetében jelentős eltérések figyelhetők meg, mind a beruházást tervező vállalkozások arányát, mind a célokat tekintve. Jelenleg a legkisebb beruházási hajlandóság az ipari cégeknél figyelhető meg (59%), míg az agrárcégek között legmagasabb a fejlesztésben gondolkodó vállalkozások aránya (73%). Mindkét szektor esetében elmondható azonban, hogy a gépek, berendezések korszerűsítése a fő beruházási cél, szemben a kereskedelmi és a szolgáltató vállalkozásokkal, ahol az informatikai fejlesztéseket jelölték meg leggyakoribb beruházási célként. Nemcsak a tevékenység, de a cég mérete is erősen befolyásolja a beruházási szándékot: míg a mikro vállalkozásoknál csupán 53%, addig a kisvállalkozások esetében 68%, a középvállalkozások pedig 85% az idén beruházást tervező cégek aránya.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

GVH-elnök: A fogyasztók mindig az elsők!

Kiállt a magyar fogyasztók érdekei mellett Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke Párizsban az OECD fogyasztóvédelmi bizottsága által rendezett, két napos szakmai konferencián, ahol a résztvevők a digitális és zöld átállást vitatták meg a fogyasztóvédelem oldaláról – közölte a GVH.

2024. október 9.

AM: a sikeres mezőgazdaság alapja a fenntartható élelmiszeripar

Magyarországon a mezőgazdaságnak mindig is erős kultúrája volt, mára pedig azok tudnak sikeres mezőgazdasági országok lenni, ahol sikeres az élelmiszeripar is – mondta Nobilis Márton a Clever Food kiállítás megnyitóján szerdán, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.

2024. október 7.

Elutasítják a rövid távú lakáskiadás teljes betiltását Budapesten szakmai szervezetek

A rövid távú lakáskiadás esetében a teljes tiltás és a jelenlegi szabályozás közötti kompromisszumot javasolják a hazai turisztikai szakmai szövetségek a kormány számára. Huszonhat szakmai szervezet közös szakmai álláspontot alakított ki az ügyben, amelyet az új Fővárosi Közgyűlés megalakulásának apropóján tettek közzé a Turizmus.com-on.