Koronavírus: vállalkozási alkalmazkodási stratégiák Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A legkülönfélébb ötletekkel próbálnak meg a vállalkozók alkalmazkodni a járvány körülményeihez, köztük nem egy olyan is lehet, amely a kilábalás után is fennmaradó üzleti modellé válhat, persze sok cégnek az egyetlen lehetősége a folytatáshoz, az átmeneti kivárás.

Valószínűleg senki sem gondolta volna, hogy lehet borkostolót tartani interneten. A járvány hatására viszont egy borászat éppen ilyen ötlettel állt elő. A borokat házhoz szállítják, míg az interneten egy adott időpontban a borászok elmondják az érdeklődőknek, hogy mit is kell tudni az adott borról.

Pécsen a vásártér, vásárcsarnok és piacok több értékesítője vállalta, hogy előzetes egyeztetés mellett házhoz szállítja a megrendelt termékeket – közölte a baranyai megyeszékhely önkormányzata kedden.

A városban korábban a polgármester döntése nyomán bezártak az árusító létesítmények, a mostani intézkedés annak érdekében történt, hogy „a pécsiek hozzájussanak a helyi termelők és árusok termékeihez, és utóbbiak is plusz értékesítési felülethez jussanak” – írták. Annak érdekében, hogy az árusok és termelők biztonságosan tudják eljuttatni termékeiket a pécsiek otthonaiba, a szolgáltatás megkezdéséhez Pécs önkormányzata maszkkal és gumikesztyűvel látja el őket – tették hozzá.

Szerdától újra megnyitják a 18-án bezárt piacot Pásztón, az új szabályozás többek között tartalmazza, hogy csak 65 év alattiak árusíthatnak – tájékoztatta az MTI-t a Nógrád megyei város polgármestere. Farkas Attila elmondta: a járvány idején tojást, zöldséget, gyümölcsöt, mézet, feldolgozott füstölt húsárukat, tejtermékeket, palántákat, vetőmagot és élő virágokat árulhatnak ott Pásztó 40 kilométeres körzetében termelő és lakó gazdák. Az eladóknak kötelező a szájmaszk és gumikesztyű viselete (ezekről az árusító köteles gondoskodni), a vásárlóknak ajánlott a védőeszközök használata. Az árusítók és segítőik csak 65 év alattiak lehetnek.

A kivárásban látják a továbblépés első feltételét a BorgWarner turbófeltöltőket készítő oroszlányi gyárában, amely jelenleg csökkentett szinten működik. Április 6-ától, hétfőtől két hétre leáll az üzem és az 1100 dolgozót szabadságra küldik – közölte az MTI-vel a vállalat HR igazgatója. Karaszek Szabolcs elmondta, bíznak a gyártás mielőbbi újraindulásában. A vevői igények alapján átmenetileg elképzelhetőnek tartják a négynapos munkahétre való áttérést.

A Baranya megyei Komlón járműalkatrészek gyártásával foglalkozó osztrák tulajdonú Polytec Komló Kft. hétfőn jelentette be, hogy a munkavállalók egészségének védelme és a gazdasági károk mérséklése érdekében beszünteti a termelést. A cég által előzetesen április 14-ig tervezett leállást követően az első héten fizetett szabadságot vehetnek igénybe a munkatársak, majd az azt követő időszakra állásidőt fizet mintegy 200 dolgozójának a társaság. A legutolsó nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 2018-ban 2,6 milliárdos árbevételt és csaknem 300 millió forintos nyereséget elérő vállalat egyetlen munkavállalójától sem válik meg.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. december 4.

Többet kellene költenie a hazai kkv-knak digitalizációra

Visszafogottság jellemzi a magyar kkv szektort, ha a digitalizációról van szó. A jelenlegi turbulens gazdasági környezetben sokan inkább a kivárásra játszanak, hátha javulnak a gazdasági mutatók. Noha a K&H kkv bizalmi index harmadik negyedéves kutatási eredményei alapján visszaesés látszik a szektor informatikai beruházási hajlandóságában, a bank szakértője szerint akár versenyképességük megőrzésének kulcsa is lehet a digitális megoldások irányába történő fejlesztés.