Közösen ellenőrzött a NAV és a NÉBIH


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Minden második utasnál találtak tilalom alá eső terméket az ukrán határon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, amikor az Ukrajnában elterjedt afrikai sertéspestis (ASP) veszélye miatt elsősorban a személyes fogyasztásra szánt állati eredetű termékek behozatalát ellenőrizték a múlt héten – tájékoztatott a Nébih.


Augusztus 22-én és 24-én a lónyai, a barabási, a beregsurányi és a tiszabecsi határállomásokon tartottak közös ellenőrzést, amely feltárta, hogy minden második utas megpróbált áthozni a határon valamilyen tilalom alá eső terméket. A pénzügyőröknek sikerült megakadályozniuk a tiltott termékek átjutását, amivel jelentősen csökkentették az ASP járványügyi kockázatát Magyarországon – áll a közleményben.

A Nébih felhívja a figyelmet, hogy a betegség behurcolásának megelőzése érdekében Ukrajnából sertéshúst, húskészítményt még magáncélra is tilos behozni.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 3.

Négy elismerést is hazahoztak magyar tervezők rangos design versenyről

A 2024-es Red Dot Design díjátadón négy elismerést is hazahoztak magyar tervezők a Graphasel Design Stúdió színeiben. A Red Dot az egyik legnagyobb presztízsű nemzetközi designverseny, amely három kategóriában díjazza a legjobb alkotásokat: termékdesign, márka és kommunikációs design, valamint koncepciótervezés. A díjazott projektek között szerepel a Herz New York Coffee Roasters környezetbarát csomagolása, a Moena Wermut boros címkéje és a Pátzay pincészet arculata. A Dorothea Hotel Budapest látogatóirányítási rendszere is kiemelkedő művészi és innovációs elismerést kapott.

2024. október 3.

Ezek az otthonfelújítási támogatás leggyakoribb buktatói

A családi házak energetikai korszerűsítésére nyáron kiírt otthonfelújítási támogatásra sokan azért nem jogosultak, mert a pályázat benyújtásánál hibát követtek el. A buktatók közé tartozik, hogy a beruházásokra kapott ajánlat eltér az energetikai tanúsítványon szereplő adatoktól, de az is hamar problémát okozhat, ha valaki ingyen íratja meg a pályázatot, de arra nem kap semmilyen garanciát. A programon néhány hónap leforgása alatt többször is módosított a kormány, ezért a lakosság akkor jár a legjobban, ha profi pályázatírók segítségét veszi igénybe.

2024. október 3.

Az MNB jóváhagyta a WING csoport vételi ajánlatát az AKKO Investre

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) jóváhagyta a WING csoport (WING) leányvállalata, a Mevinvest Vagyonkezelő Kft. (Mevinvest) nyilvános vételi ajánlatát az AKKO Invest Nyrt. (AKKO) részvényeire 266,1465 forintos darabonkénti árfolyamon – közölte a WING szerdán.