KSH: 4,0 százalékkal bővült a gazdaság tavaly
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A bruttó hazai termék (GDP) a nyers adatok szerint 4,4, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 4,8 százalékkal nőtt tavaly a negyedik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. 2017-ben a GDP 4,0 százalékkal emelkedett a nyers, és 4,2 százalékkal a kiigazított adatok szerint – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése alapján szerdán.
Tavaly a negyedik negyedévben a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,3 százalékkal bővült a bruttó hazai termék volumene az előző negyedévhez mérten az előző két negyedévi egyformán 1,0 százalékos ütemet követően.
Az éves összevetésű 4,4 százalékos nyers adat 2014 második negyedéve óta a legmagasabb, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott 4,8 százalékos növekedésre legutóbb 2005 végén volt példa. A negyedéves összevetésű adat 2015 eleje óta a legjobb.
[htmlbox Változásfigyeltetés]
Szőkéné Boros Zsuzsanna, a KSH főosztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: a negyedik negyedévi növekedéshez a legnagyobb mértékben az építőipar és a piaci alapú szolgáltatások, kiemelten a kereskedelem járultak hozzá.
A kiigazítás nélküli, nyers adatok szerint tavaly az első negyedévben 4,3, a másodikban 3,3, a harmadikban 3,9 százalékkal nőtt a GDP az előző év azonos időszakához képest. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a növekedés 4,0, 3,7, illetve 4,2 százalékos volt.
(MTI)