Lakásbiztosítási kampány – az első napokban három biztosító vitte az új biztosítások több mint felét


A lakásbiztosítási kampány első három napjának adatai szerint viszonylag koncentrált a verseny az új lakásbiztosítási szerződésekért: az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a KÖBE, az Alfa és a Generali biztosítóknál kötötték az összes új szerződés 52 százalékát. Az eddig megrendelt szerződések átlagdíja 35 400 forint volt, ami 27 százalékkal alacsonyabb, mint a tavaly közvetített szerződések 48 700 forintos átlagos éves díja – közölte a független biztosításközvetítő társaság hétfőn.

A közlemény szerint ingatlantípusok szerint az ikerházakra és a családi házakra egyaránt 42 ezer forint körüli összegű éves díjon szerződtek az ügyfelek, miközben a társasházak lakásainak átlagdíja 22 ezer forint, a nyaralóké pedig 25 ezer forint volt. A kampány első napjaiban közvetített szerződéseknek 38 százaléka az MNB standard követelményeinek megfelelő minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások (MFO-k) közül került ki.

A piacon 14 biztosító kínál lakásbiztosítási termékeket, az első hármat sorrendben a Gránit (korábbi Wáberer) és a Groupama követi. Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója szerint a lakásbiztosítási piacot hagyományosan négy szereplő, az Alfa, a Generali, a Groupama és az Allianz uralja, együttes piaci részesedésük mintegy 80 százalék a távozó ügyfelek is jobbára az ő ügyfélkörükből kerülnek ki.

Az, hogy az ügyfelek egy kedvezőbb ajánlat hatására ugyanannál a biztosítónál kötik újra a szerződésüket, egyelőre nem túl gyakori, az Insura által közvetített szerződések mindössze 14 százaléka tartozik ebbe a körbe. Az összes piaci kötés között ez az arány magasabb lehet.

Az összesítésben hozzátették, hogy az első napokban az ügyfelek többsége egyelőre csak tájékozódik, átlagosan minden tizedik érdeklődésből született szerződés.

A nagyobb díjkedvezményt kínáló éves fizetési gyakoriságot választotta az ügyfelek 52 százaléka. Szintén a kedvezmény miatt morzsolódott tovább a csekkes fizetést választók aránya, ami immár alig éri el a 15 százalékot. Néhány százaléknyi engedmény fejében immár 88 százaléknyian vállalták a biztosítóval való kapcsolattartásra az elektronikus kommunikációs csatornákat – összegezte az Insura. hu független biztosításközvetítő.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 7.

OTP Mobil: Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.