Bejegyzések lakásbiztosítási kampány címkével

2024. április 16. Cégvilág

A vártnál többen váltottak lakásbiztosítást a márciusi kampányban

A márciusi lakásbiztosítási kampányban a vártnál többen kötöttek új biztosítást, illetve változtatták meg korábbi szerződésüket régi biztosítójuknál, csaknem félmillió új lakásbiztosítási szerződést kötöttek, illetve kötöttek újra az ügyfelek – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) miniszteri biztosa kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

2024. március 27. Cégvilág

Továbbra is élénk a lakásbiztosítási kampány

Továbbra is élénk a márciusi lakásbiztosítási kampány, a harmadik héten 19 százalékkal nőtt a Netrisknél az új kötések száma az egy héttel korábbihoz képest, ami éves szinten több mint tízszeres emelkedés – közölte a biztosításközvetítő szerdán, saját adatai alapján.

2024. március 4. Cégvilág

Lakásbiztosítási kampány – az első napokban három biztosító vitte az új biztosítások több mint felét

A lakásbiztosítási kampány első három napjának adatai szerint viszonylag koncentrált a verseny az új lakásbiztosítási szerződésekért: az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a KÖBE, az Alfa és a Generali biztosítóknál kötötték az összes új szerződés 52 százalékát. Az eddig megrendelt szerződések átlagdíja 35 400 forint volt, ami 27 százalékkal alacsonyabb, mint a tavaly közvetített szerződések 48 700 forintos átlagos éves díja – közölte a független biztosításközvetítő társaság hétfőn.