Lassabb növekedést várnak az autókereskedők


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A csupán 5-10 százalékos bővülés a munkaerőhiánynak, illetve a bérek és járulékok emelkedésének köszönhető.


A magyarországi gépjármű márkakereskedések többsége az idén a tavalyinál lassabb, 5-10 százalékos növekedést vár, a munkaerőhiány, illetve a bérek és járulékok jelentős emelkedése azonban problémát okoz a szereplőknek – derül ki a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (GÉMOSZ) felméréséből.

Az újautó eladások növelése érdekében a szövetség a környezetre kiemelten káros, illetve a hamis dokumentumokkal, a vásárlók megtévesztésével értékesített import használtautók visszaszorítását szorgalmazza.

A GÉMOSZ szerdai, MTI-nek küldött közleménye ismerteti: a magyarországi márkakereskedések 63 százaléka elégedett a tavalyi eredményével, és további, bár lassabb növekedést vár a piacon, a munkaerőhiányt azonban 63 százalék, a bérek és járulékok drasztikus emelkedését pedig 59 százalék nevezte a legnagyobb gondnak.  A válaszadók által forgalmazott márkák kínálatában 78 százalékban szerepel elektromos vagy hibrid modell, a vásárlók többsége mindkét technológia iránt érdeklődik.

 

A jelentés szerint a teljes új autó kereskedelem 688 szalonban, 399 telephelyen bonyolódik, ez csaknem megegyezik a 2015-ös adatokkal. A budapesti és pest megyei kereskedések aránya továbbra is kiemelkedően magas. A márkakereskedések száma az évek óta növekedő piac ellenére sem nőtt, a piacon működő tulajdonosok újabb márkákat vállalva és a meglévő telephelyeiket kihasználva fejlődtek. Adataik szerint 2015-2017 között közel 38 százalékkal nőttek az új autó eladások, míg a szalonok száma csupán 2,5 százalékkal emelkedett.

A GÉMOSZ felmérése szerint a márkakereskedői kör stabil, jól működő, képesek megfelelően kezelni a növekedő mennyiségi és minőségi elvárásokkal jelentkező keresletet. 

A közleményben kitértek arra is, hogy május végén elindult a JóAutók.hu ellenőrzött használtautó piactér Magyarországon. A GÉMOSZ és a JóAutók.hu együttműködik a magyar használt autó kereskedelem átláthatóságának javításában, hogy a biztonságorientált autóvásárlókat és a tisztességes eladókat hatékonyan összekapcsolja – írták.

A GÉMOSZ 2002-ben alakult magyar márkakereskedői és márkaszerviz érdekvédelmi szervezet, jelenleg 144 taggal.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Duna House: 43 millió forintra nőtt a lakások átlagára

Országos átlagban már 43 millió forinthoz közelít az otthonteremtésre fordított összeg, amennyiben egy élhető, megközelítőleg 57 négyzetméteres lakás vásárlását tervezi a vevő – tudatta a Duna House.

2024. október 10.

Védeni kell a fogyasztókat zöld és digitális átállás során

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) fogyasztópolitikai bizottságának első miniszteri szintű ülésén elfogadták a fogyasztók kettős átmenet keretében történő hatékony védelméről szóló nyilatkozatot, melyhez a fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) is csatlakozott – jelentette be csütörtökön a minisztérium.

2024. október 10.

EY: hatályba lép a NIS2, büntetés járhat a figyelmetleneknek

Pár nap és élesedik a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, amely több ezer cégre vonatkozik Magyarországon. A regisztrációt elmulasztó társaságok akár szankciókra is számíthatnak a hatóságtól. Az érintett vállalkozásoknak az év végéig le kell szerződniük a biztonsági vizsgálatra jogosult auditorral is, ugyanis, ha nem végzik el időben az IT rendszereik felülvizsgálatát akár több millió eurós büntetésre is számíthatnak.