Lehangolta a Kúria a devizahiteleseket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A devizahitelek esetében törvényes az egyoldalú szerződésmódosítás és a kamaton túl költségek és díjak elszámolása – döntött a Kúria.


A Kúria elvi határozata szerint nem ütközik a jó erkölcsbe, ha a hitelszerződésekben a kamat mellett költséget és díjat is felszámolnak a bankok, amennyiben a dokumentum megfelelt a hatályos jogszabályoknak – írja a Napi Gazdaság hétfői számában. A hitelintézeti törvény (hpt.) márpedig lehetővé teszi kamaton felül díj és költség felszámolását − az egyetlen korlátozás, hogy ezeket a tételeket egyértelműen kell meghatározni.

A bíróság szerint hasonló okból önmagában nem sérti a jogszabályokat az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége sem, mivel a hpt. 210-es paragrafusa − kizárólag a kamat és a költségelem esetében − előzetes meghirdetés és meghatározott feltételek mellett változatlanul lehetővé teszi az ügyfél számára kedvezőtlen egyoldalú szerződésmódosítást.

A Kúria a Bírósági Határozatokban közelmúltban megjelent elvi határozata sok szelet kifog az érdekvédők vitorlájából, akik szerint a devizahitel-szerződések szinte minden eleme törvényellenes; a döntés nyomán a hitelszerződések generális megtámadása aligha járható út – értékeli a Kúria döntését a lap. Egyedi esetekben a bankok követhettek el hibákat, így ilyen esetekben továbbra is érdemes lehet bírósághoz fordulni – írja a Napi Gazdaság.

További részletek itt.


Kapcsolódó cikkek

2023. december 8.

Átadták az MNB Kiválósági ösztöndíjait

Huszonöt magyarországi felsőoktatási intézmény közel 600 hallgatója vehette át ünnepélyes keretek között a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által létrehozott Kiválósági ösztöndíjat, a 2016-ban életre hívott program ösztöndíjában a jegybank tevékenységéhez kapcsolódó gazdaságtudományi képzésben részt vevő, kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatók részesülhetnek – közölte az MNB pénteken.

2023. december 8.

Teljes kapacitással működik a Vajda-Papír, bővült a soproni Horváth Fólia Kft.

Idén már teljes kapacitással működött Magyarország vezető higiéniai papírgyártója, a Vajda-Papír tavaly átadott új dunaföldvári gyáregysége, amely a generálkivitelező STRABAG Generálépítő Kft-vel ipari és energetikai építmény kategóriában elnyerte a 2023. évi Építőipari Nívódíjat – közölte a vállalat.