Már 30 éve utat tévesztett a magyar gazdaság
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az olajárrobbanás a gazdaságszerkezet alapvető átalakulásához vezetett Európa fejlettebb részén. Magyarországon ezt nemcsak a szocialista rendszer, de a külföldi működő tőke sem végezte el, ezért állandóan kiújulnak a gazdaság egyensúlyi zavarai és tragikusan alulértékelt a humán tőke.
Amiből kimaradtunk: világgazdasági korszakváltás
Az olcsó nyersanyag és energia korszaka a XIX-XX. század fordulójának évtizedeiben alakult ki, nagyjából 1880-1914 között. Akkoriban nagy, komplex technikai-tecnológiai és tudományos forradalom zajlott, melynek következtében összezsugorodott a Földgolyó, a perifériák beléptek a nemzetközi munkamegosztásba, olcsó, nagy tömegű nyersanyaggal és energiahordozókkal, olcsó munkaerőre alapozva. A távközlés forradalma (telefon, rádió), a közlekedés forradalma (belsőégésű motor, autó, repülőgép), elektromos áram, vegyipar kezdetei.
A XX. század első felében megzavarta ennek a fejlődési pályának a kifutását a két világháború és az 1929-1933-as nagy válság, ezért az igazán a II. világháború után bontakozott ki. Ekkor, 10-15 éven keresztül még a háború utáni helyreállítási periódus is „besegített” a föllendülésbe, páratlan infrastrukturális fejlődést tapasztaltunk az egész világon, nagyarányú életszínvonal-emelkedéssel, fogyasztásbővüléssel, töretlen gazdasági növekedéssel. Nem volt infláció, számottevő munkanélküliség sem; ez volt a világgazdaság aranykora.
Később, az 1960-as években kezdtek megjelenni ennek a fejlődési pályának a hátulütői, nevezetesen a környezetrombolás- és szennyezés, az erőforrásokkal való pazarló gazdálkodás, így a modell egyre inkább fenntarthatatlanná vált. Az 1973. október 6-án kitört negyedik arab-izraeli háború nyomán végbement az olajárrobbanás (32-szeresére nőtt az olaj ára a világpiacon 1972-1980 között), ami hamarosan általános energia- és nyersanyagár robbanásba ment át.
| 2013. december 5: Adónap |
|
ART, SZJA, ÁFA, JÁRULÉKOK, TAO – Mindent megtudhat a 2014-től hatályos adó- és járulékváltozásokról!
Időpont: 2013. december 5.
Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.
Program:
- 09.00-10.00 Az adózás rendjéről szóló törvény változásai
- 10.15-11.45 Személyi jövedelemadó változásai
- 13.00-14.00 Járulékok változásai
- 14.00-15.30 Általános forgalmi adó változásai
- 15.45-16.45 Társasági adó változásai
Előadók:
- Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs ügyvéd, adószakértő, c. egyetemi tanár ELTE jogi kar
- Dr. Németh Nóra tanácsos, NAV
- Dr. Kovács Ferenc adószakértő
- Sike Olga főosztályvezető-helyettes, NAV
- Széll Zoltánné szakmai főtanácsadó, NAV
További információk és jelentkezés itt
|
Az 1970-es években a nyugati kormányok védekeztek, ahelyett, hogy alkalmazkodtak volna, ezért felszökött a költségvetési deficit, ami az energia-és nyersanyagár robbanás mellett, illetve után a fő inflációgerjesztő tényezővé vált. Megjelent a közgazdák rémálma: infláció + recesszió + munkanélküliség = stagfláció.
A keynesiánus költségvetési politikai eszköztár ezzel kimerült, át kellett térni a monetáris szabályozásra, ami a pénz pontos, egyenletes adagolását jelenti a reálgazdasági igényei szerint. Az 1980-as években a fejlett nyugati világban végbement monetarista-konzervatív- neoliberális fordulat ezt a váltást vitte véghez, melynek úttörője Margaret Thatcher volt Nagy-Britanniában (miniszterelnök: 1979-1990), folytatója Ronald Reagan az Egyesült Államokban (elnök: 1981-1989), Olof Palme Svédországban (miniszterelnök: 1982-1986). Franciaországban kis fáziskéséssel, 1985-ben kezdődött el a váltás, Jacques Cherac (nem Chirac, a későbbi államfő) gazdasági csúcsminiszter irányításával. Az erős (nem leértékelődő, nem inflálódó) nemzeti valuta megteremtése kemény hatékonysági korlátokat teremtett a gazdaságban, végbement a világgazdasági korszakváltás, vagyis a makrogazdasági szerkezetváltás, leépült a gyárkéményes, környezetszennyező, energia-és nyersanyagfaló nehézipar, fölépült romjain a fehérköpenyes, brainigényes, új gazdaság, amely már inkább a szolgáltatások dominanciáján alapult, semmint az anyagi termelés ágazatain ipar, mezőgazdaság).
Nagyon fontos hangsúlyozni ugyanakkor, hogy Nagy-Britanniában, Svédországban, Franciaországban, igen nagy gondot fordítottak a dolgozók át-és továbbképzésére, egészségesebb, új ágazatokba való „átirányításukra”.
Nagy-Britanniában és Franciaországban teljesen felszámolták a szénbányászatot, miután kiszámolták, hogy Dél-Afrikából, vagy Ausztráliából importálva a szén harmadannyiba kerül, mint ha otthon termelnék ki. Nagy-Britanniában egyetlen acélkohó maradt életben, a sheffieldi, de az ma nem kommersz acélt termel, hanem high-tech minőségben ötvözött elektroacélt. Svédországban egytizedére zsugorították az egykor legendás acélkohászatot.
Magyarországon ma még kommersz acélt termelünk Dunaújvárosban, és terveket szövögetnek hozzá nem értő emberek a szénbányászat újraindításáról. Nem értik ugyanis, hogy a bányászatban egyetlen munkahely teremtése sokszorosába kerül annak, amibe ugyanez a feldolgozóiparban, vagy még inkább a szolgáltatások terén kerülne.
Felemás korszakváltás a szovjet tömb széthullása után
A politikai rendszer működési mechanizmusa miatt a szovjet tömb országaiban nem ment végbe a világgazdasági korszakváltás, illetve majd a rendszerváltás után, az 1990-es évektől kezdve csak felemás módon, spontánul, szervezetlenül, átgondolatlanul indult meg a folyamat, amely megrekedt, félbe maradt.
A külföldi tőke sem végezte el ezt a váltást, ellenkezőleg: gyakran az energia-és nyersanyagfaló, környezetszennyező konzervatív szektorban végrehajtott mikroszintű modernizáció makroszinten szerkezetkonzerválást eredményezett. Jó példa erre a magyar alumíniumvertikum, vagy az acélkohászat életben tartása. Valójában ez a magyar gazdaság krónikus egyensúlyi zavarainak, ciklikus (6-8 éves) válságjelenségeinek oka, és nem a „túlfogyasztás”, meg az „osztogató kormányok”, ahogy ezt ma sokan hiszik nálunk.
A világgazdasági korszakváltás nagy eredménye és egyben következménye volt még a brain, a tudás, a humán tőke erőteljes fölértékelődése. A humán tőke, a tudás, a képesség lett a termelővagyon kétharmada, háromnegyede a tárgyiasult tőkével szemben. Ez egyben a kvalifikált szakmákban erőteljes béremeléshez is vezetett, megizmosodott a középosztály, amely aztán jelentős tulajdonossá is vált a kis- és középrészvények tömeges birtoklása által.
Kelet-Európában ezzel szemben a tulajdonviszonyok átalakítása erőteljes tőkekoncentrációt eredményezett, vagyis latin-amerikai típusú tulajdoni- és jövedelemszerkezetet, ami önmagában súlyosan gátolja a folyamatos modernizációt és szerkezetváltást. A kis- és középrészvényes a részvényéhez kötődik, de csak addig, amíg az osztalékot fizet és jó az árfolyama, míg a vállalat-tulajdonos a vállalatához, akkor is, ha az veszteséges. A túlkoncentrált tulajdon következménye a gazdaság, a politika, sőt, a szervezett bűnözés összefonódása Kelet-Európában, beleértve hazánkat is.
Elmaradt nálunk a világgazdasági korszakváltás, a makroszintű szerkezetváltás, ez a bajok alapvető oka. Az elavult makroszerkezet következménye ugyanakkor a humán tőke tragikus alulértékeltsége, ami egyben eme legfontosabb tőkefajta tömeges kiáramlásához, elvesztéséhez is vezet. Egy orvos humántőke értéke ma 80 millió forint körül alakul, ha (nyugati) bérét tőkésített járadékként számítjuk. Ebből a „költség” (felnevelés, kiképzés) kb. 45-50 millió forint.
A cikksorozat befejező részében – amely szerdán reggel jelenik meg lapunkban – a szerző sorra veszi a magyar gazdaság „szent teheneit”, néhány általánosan elterjedt, alapvető szemléleti problémára hívja fel a figyelmet, és kiutat is mutat a válsághelyzetből.
(A szerző közgazdász, egyetemi docens.)
