Marad a kamatstop, Magyarország nem támogatja az uniós költségvetés módosítását


A kormány meghosszabbítja a kamatstopot mind a kis- és középvállalkozások, mind a családok számára és a diákhitel esetében – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón csütörtökön Budapesten.

Magyarország nem támogatja az uniós költségvetés módosítását

Magyarország nem támogatja az Európai Unió (EU) költségvetésének módosítását, illetve azt sem, hogy kezdődjenek meg a csatlakozási tárgyalások Ukrajnával – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón csütörtökön Budapesten.

A tárcavezető azt mondta: a magyar kormány véleménye szerint az EU úgy akarja módosítani a költségvetést, hogy még a hatályos büdzsét sem hajtotta végre. Hozzátette, semmilyen hatástanulmány nem készült arról, hogy milyen hatással lenne Ukrajna csatlakozása az Európai Unió egészére.

A kormány meghosszabbítja a kamatstopokat

A kormány meghosszabbítja a kamatstopot mind a kis- és középvállalkozások, mind a családok számára és a diákhitel esetében – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón csütörtökön Budapesten.

A kis- és közepes vállalkozások számára április elsejéig tolják ki a kamatstopot, a családok és a diákhitel esetében pedig 2024. július 1-jéig hatályos az intézkedés – közölte a tárcavezető. Elmondta: a kamatstop 30 ezer vállalkozást és 300 ezer családot érint.

A vállalkozásokat és a családokat meg kell védeni az elhibázott brüsszeli szankciók és a háború következtében megugrott kamatoktól – hangsúlyozta Gulyás Gergely.

Támogatást kapnak a zöldenergia tárolására a vállalkozások

Pályázati támogatást nyújt a kormány zöldenergia tárolására a vállalkozások számára – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón Budapesten.

Gulyás Gergely emlékeztetett, korábban a kabinet mintegy 70 milliárd forint értékben írt ki pályázatokat lakossági napelemes rendszerek telepítésére és energiatárolási kapacitás létrehozására, ezzel a lehetőséggel pedig több tízezer család élt.

Ezt a vállalkozásokra is kiterjesztik, amelyek a tárolókapacitás kialakítására költségvetési, később pedig a helyreállítási alapból (RRF) előfinanszírozott támogatást kaphatnak – ismertette Gulyás Gergely, hozzátéve, a programhoz rendszerhasználatidíj-kedvezmény is társul.

A pályázatokra 2024. február 5-ig jelentkezhetnek a vállalkozások, a beruházásokat 2026. április 30-ig kell befejezni – fűzte hozzá a miniszter.

Heteken belül tulajdont szerez a reptérben az állam

A források rendelkezésre állnak, így heteken belül tulajdont szerezhet az állam a Budapest Airportban – jelentette ki kérdésre válaszolva Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón csütörtökön Budapesten.

A Budapest Airport tulajdonrészének megvásárlását az indokolja, hogy az ország jobb gazdasági helyzetbe kerüljön, mert a reptér „aranytojást tojó tyúk”. A polgárok azt fogják érzékelni, hogy több turista látogat Magyarországra, ami több adóbevételt jelent – tette hozzá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Mostantól a kisvállalkozók is pár perc alatt megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogyan tudná csökkenteni azt. Íme pár hasznos tipp a kibocsátás minimalizálására.

2024. május 9.

Az adományozásban rejlő lehetőség

„Nem kell szentnek lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg lehetőség van, és rengeteg jó ügy, ami mellé be lehet állni” – fogalmaz Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért mozgalom alapítója a FoxPost videóriportjában. Szavai tökéletesen kifejezik a vállalat társadalmi felelősségvállalásának lényegét.

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.