Matolcsy kedveli a skandináv modellt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint a magyar gazdaság számára a skandináv országok gazdasági modellje lehet a példa, ezek az államok a munka- és a tőkeintenzív gazdaság után a tudásintenzív gazdaság irányába haladnak.


A jegybank elnöke ezt a BÉT50 – a Budapesti Értéktőzsde őszi, a középvállalatok növekedésére fókuszáló – rendezvényén mondta, kiemelve, hogy a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) fejlődését hosszabb távon a sikeresen működő kis- és középvállalatokra (kkv)kell alapozni, a tőzsde dinamikus fejlődésének gerincét a kkv-k kell, hogy adják.

Úgy vélte, az állami vállalatoknak minél nagyobb számban meg kell jelenniük a BÉT-en, mert a tőzsdén megfelelően lehet majd mérni e cégek teljesítményét.

Matolcsy György szerint Magyarország számára nem lehet követendő példa a dél-európai országok gazdasági modellje, nem lehet a magas eladósodottságot, a magas munkanélküliséget példaként állítani az ország elé. A közép-kelet-európai országoknak a skandináv modellt kell követniük. A skandináv országok a foglalkoztatás növelése, a munkaintenzív gazdasági időszak után tőkeintenzív fejlődési útra léptek, jelenleg pedig tudásintenzív időszakban vannak, ez a modell sikeres példa lehet Magyarország számára – mondta.

 

A jegybank elnöke fontosnak nevezte, hogy Magyarország megvalósítja a keleti és a déli nyitást, hogy részt vesz a kínai kezdeményezéssel indult új selyemút kiépítésében. A magyar gazdaság teljesítményének egyre nagyobb részét adják az Európai Unión kívüli térségekkel lebonyolított gazdasági kapcsolatok – tette hozzá. 

Úgy vélte, Magyarország számára jó példa lehet, a német tartomány, Baden-Württemberg gazdasági fejlődése, illetve az észak-olasz területek gazdasági bővülése. Baden-Württemberg mintegy 14 ezer közepes vállalkozása innovatívan, kreatív működik, ezek a cégek jelentik az ottani gazdaság gerincét. Idehaza jelenleg csak mintegy 4600 jól működő középvállalattal lehet számolni, ha ezek számát 2,5-3-szorosára növeljük, akkor a magyar GDP is két-háromszorosára nőhetne a jövőben – vélekedett Matolcsy György.

Az MNB elnöke szerint mindent meg kell tenni azért, hogy az állami vállalatok tőzsdére kerüljenek, de a blue chipekre, a legjelentősebb tőzsdei nagyvállalatokra is nagy szükség van a BÉT-en, és a jövőben újabb nagyvállalatok tőzsdei bevezetését kell megvalósítani.

Mint mondta, meg kell vizsgálni a lengyel példát, ahol valamennyi nagybank szerepel a varsói tőzsdén, „lényegében kötelező a jelenlétük”, ez a modell dinamikus tőkeforrást jelentene a magyar tőzsdének is, de fontos lenne a bankok számára is, mivel a tőzsdén keresztül a teljesítményük is jobban mérhetővé válik.

Közölte: „a huhogó baglyoknak” azt lehet üzenni, nincs igazuk, mert Magyarország versenyképessége igenis javult 2010 óta, a globális rangsorok ugyanis több fontos tényezőt nem vesznek figyelembe. Az MNB által végzett kutatások 90 százalékban tényeken alapulnak, miközben a fontosabb rangsorok számos szubjektív tényezőre alapozva vizsgálódnak – fogalmazott Matolcsy György.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.