Matolcsy: kivonulhat négy nagybank


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Matolcsy György jegybankelnök szerint négy külföldi tulajdonú nagybank vonulhat ki Magyarországról a következő másfél évben. A Magyar Nemzeti Bank elnöke erről  a Hír TV Bruttó című műsorában beszélt a szombat esti adás pénteken közölt előzetese szerint.


Matolcsy György szerint ezek a bankok nem hiteleznek, nem segítik a magyar gazdaságot. A jegybank elnöke úgy véli: a megoldást részben a magyar tulajdonú kis- és középbankok szerepének erősítése jelenti, de az is elképzelhető, hogy új magyar bankok jönnek létre vagy veszik át a kivonuló nagybankok portfólióját. Az MNB elnöke azt sem zárja ki, hogy a következő időszakban a keleti nyitás keretében új keleti, ázsiai bankok jönnek Magyarországra és lépnek a kivonuló külföldi bankok helyébe.

2014. január 9: Adónap

ART, SZJA, ÁFA, JÁRULÉKOK, TAO – Mindent megtudhat a 2014-től hatályos adó- és járulékváltozásokról!

Időpont: 2014. január 9.

Helyszín: Danubius Hotel Arena, 1148 Budapest Ifjúság útja 1-3

Program:

  • 09.00-10.00     Az adózás rendjéről szóló törvény változásai      
  • 10.15-11.45     Személyi jövedelemadó változásai          
  • 13.00-14.00     Járulékok változásai                  
  • 14.00-15.30     Általános forgalmi adó változásai          
  • 15.45-16.45     Társasági adó változásai  

Előadók:

  • Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs ügyvéd, adószakértő, c. egyetemi tanár ELTE jogi kar
  • Dr. Németh Nóra tanácsos, NAV
  • Sike Olga főosztályvezető-helyettes, NAV
  • Széll Zoltánné szakmai főtanácsadó, NAV

További információk és jelentkezés itt

„Nyolc nagybank működik Magyarországon, a külföldi tulajdonú bankrendszer aránya hazánkban 58 százalék, 42 százalék van hazai kézben, ez nagyon magas külföldi arányt jelent. A nyolc nagybank közül, amely nagybankok a teljes hitelállomány 70 százalékával rendelkeznek, négy elhagyja az országot. Korábban olyan hírek terjedtek el, hogy 3-4 év alatt vonulnak ki a nyolc nagybankból négyen, tehát a fele a nagybanki rendszernek, most azonban nagyon úgy tűnik, hogy 6 és 18 hónap közötti idősávban kivonulnak” – közölte Matolcsy György.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.