Megállapodás született a brit-északír kereskedelem vámellenőrzésének minimalizálásáról


Megállapodás született szerdán a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti árukereskedelem vámellenőrzésének minimalizálásáról. Ez volt a feltétele annak, hogy a Demokratikus Unionista Párt (DUP), a legnagyobb északír britpárti protestáns politikai erő beleegyezzen a csaknem két éve nem működő észak-írországi önkormányzatiság helyreállításába.

A britellenes katolikus és a koronahű protestáns pártok alkotta felekezetközi belfasti önkormányzat 2022 februárja óta nem működik. Ennek elsődleges oka az, hogy a radikálisan EU-szkeptikus DUP nem fogadta el a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás észak-írországi záradékát. E záradék célja az, hogy az Ír Köztársaságba – vagyis az Európai Unió egységes belső piacára – ne kerülhessen át ellenőrizetlen termék, főleg élelmiszer és gyógyszer Észak-Írország területéről.

E cél érdekében a Nagy-Britanniából Észak-Írországba irányuló kereskedelmet kell eseti ellenőrzésnek alávetni, de a DUP álláspontja szerint ez a megoldás kikezdi Észak-Írország alkotmányos helyzetét az Egyesült Királyságon belül, mivel vámhatárt emel Nagy-Britannia és Észak-Írország közé.

Észak-Írország nem része az Anglia, Skócia és Wales alkotta Nagy-Britanniának, de vele együtt alkotja az Egyesült Királyságot a brit korona fennhatósága alatt.

A brit kormány szerdán közzétett 80 oldalas megoldási tervezete – amelyet jóváhagyott a Brexit-szabályok betartását ellenőrző brit-EU vegyesbizottság is – intézkedik az Egyesült Királyság belső piaci garanciarendszerének létrehozásáról.

A garanciarendszer a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti áruforgalom több mint 80 százalékát gyakorlatilag automatikusan abba a termékkategóriába sorolja, amelynek esetében nem áll fenn az a kockázat, hogy az e kategóriába tartozó áruk átkerülnek az EU egységes belső piacára.

Az áruforgalomnak ez a része így hivatalosan az Egyesült Királyság belső piaci rendszerén belül marad, és a továbbiakban nem kell ellenőrzésnek alávetni. A szerdán ismertetett megállapodás az észak-írországi termékek számára akadálytalan hozzáférést biztosít az Egyesült Királyság összes többi piacához.

A Brexit óta Észak-Írország és az Ír Köztársaság 499 kilométeres határa az Egyesült Királyság és az Európai Unió egyetlen szárazföldi vámhatára. Ezen az egykor katonai szigorral őrzött határon az észak-írországi felekezeti konfliktus rendezését elindító 1998-as nagypénteki megállapodás egyik legfőbb vívmányaként jó ideje semmiféle ellenőrzés nincs, és e határ nyitottságának megőrzése végett van szükség a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti kereskedelem külön szabályozására.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 7.

OTP Mobil: Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.