Megbírságolta a Magyar Telekomot az NMHH
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jogtalan versenyelőnyszerzés és szabálytalan általános szerződési feltételek miatt 75 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Telekomra a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
Az NMHH pénteki tájékoztatása szerint jogszerűtlenül vezette be a Flip Otthon díjcsomagot a Magyar Telekom.
Felidézték, a díjcsomag bevezetése után az NMHH két, hivatalból indított általános felügyeleti eljárás során is vizsgálódott. A nagykereskedelmi széles sávú piaci működést sértő magatartás miatt 50 millió, a jogsértő szerződési feltételek miatt pedig 25 millió forintra bírságolták a Magyar Telekomot.
Az első eljárás végén az NMHH megállapította, hogy a Flip Otthon díjcsomag május 16-ai bevezetésével a Magyar Telekom nem felelt meg az átláthatóságra, az egyenlő elbánásra, a költségalapúság és díjak ellenőrizhetőségére, illetve a hozzáférésre és összekapcsolásra vonatkozó kötelezettségeinek. Ezért ideiglenes intézkedésével megtiltotta a szolgáltatónak, hogy a jövőben a Flip Otthon díjcsomagra előfizetői szerződést kössön, illetve hogy a már megkötött szerződések alapján szolgáltatást nyújtson.
A szolgáltató május 28-ától módosította az általános szerződési feltételeket (ÁSZF), felfüggesztette a Flip Otthon díjcsomag értékesítését – közölte az NMHH.
A hírközlési törvény és az uniós szabályozás alapján a Telekom, mint jelentős piaci erejű szolgáltató nem folytathatott volna olyan piaci gyakorlatot, amely alkalmas a verseny korlátozására.
Az NMHH közleménye szerint ha egy ilyen szolgáltató új, a korábbiaktól lényegesen eltérő internetszolgáltatást is tartalmazó díjcsomaggal bővíti a kínálatát, a tervezett szolgáltatást annak bevezetése előtt legalább 30 nappal köteles a hatóság által előzetesen jóváhagyott nagykereskedelmi áron felajánlani a többi szolgáltatónak. A Telekom nem nyújtott be ilyen kérelmet a hatósághoz, így a lehetséges versenytársak nem tudtak választási lehetőséget nyújtani az előfizetőknek a Telekom szolgáltatásával szemben, ezért a versenyhiány miatt az előfizetők érdekei sérülhettek.
[htmlbox felteteles_adomegallapitas]
Az NMHH elnöke által meghozott határozat jogerős, de a szolgáltató a bíróság felülvizsgálatát kérheti.
A második eljárás jogsértéseket tárt fel a Flip díjcsomag ÁSZF-jének több pontja esetében is, amelyekben a szolgáltató nem tartotta be a törvényi és rendeleti előírásokat.
Az általános szerződési feltételek pontos rögzítése a szolgáltató és az előfizető jogait és érdekeit együttesen védi, egyértelmű helyzetet teremt értékesítő és vásárló között. Az elektronikus hírközlési törvény, valamint az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló NMHH-rendelet pontosan kitér az előfizetői szerződések feltételeire, módosításának lehetőségeire, amelyeket a szolgáltató Flip Otthon szolgáltatási csomagjának kínálatakor nem tartott be – hangsúlyozta a hatóság.
A közlemény szerint az ÁSZF-ben – helytelenül – a Telekom egyebek mellett a szolgáltatás szüneteltetését helyezte kilátásba arra az esetre, ha az előfizető nem a szolgáltató által meghatározott feltételek szerint veszi igénybe az ügyfélszolgálatot. Jogszerűtlenül alkalmazta az előfizetői szerződések felmondását díjtartozás esetén; a hibaelhárításért kérhető díjat, továbbá egyéni előfizetők számára az első hívásrészletezőért felszámítható díjat jelölt meg.
Jogsértésnek számít a szolgáltatás korlátozása esetén – a jogszabályban meghatározottaktól eltérően – a szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentése helyett az internetszolgáltatás teljesen elérhetetlenné tétele, és az áthelyezésre vonatkozó igények jogszabályban rögzített határidőn túli teljesítése is.
A hatóság azoknál az előfizetőknél, akiknél a Telekom a jogsértő ÁSZF-rendelkezéseket alkalmazta és emiatt az érintetteket hátrány érte, kötelezte a jogszerű állapot helyreállítására. A Telekomnak ennek módjáról és menetrendjéről a hatóság számára intézkedési tervet kell benyújtania; módosítania kell ÁSZF-jét, ehhez intézkedési tervet szükséges kidolgoznia, illetve közleményt kell feltüntetnie a honlapján, hogy az elkövetett jogsértés – az előfizetők védelmében – széles körben ismertté váljon.
Az NMHH Hivatala által meghozott határozat nem jogerős, az ellen a szolgáltató fellebbezhet az NMHH elnökénél.
(MTI)