Meglepte az elemzőket a külkereskedelmi többlet
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A meglepő adat ellenére az elemzők továbbra is úgy vélik, hogy a beruházások és fogyasztás felfutása miatt idén is gyorsabban nő az import az exportnál, és a csökkenő aktívum fékezi a GDP növekedését.
A Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint júniusban a kivitel euróban számolt értéke 8,9, a behozatalé 8,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a külkereskedelmi mérlegtöbblet – két éve először ismét meghaladta az egymilliárd eurót – 1,071 millió euróra nőtt, ami 120 millióval több a tavaly júniusinál. A havi exporttöbblet eddig csak kétszer lépte túl az egymilliárd eurós küszöböt, 2015 márciusában 1,027 milliárd euró, 2016 júniusában 1,150 milliárd eurót tett ki.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője kiemelte: júniusban a várakozásoknál lényegesen nagyobb többlet keletkezett a külkereskedelemben, ami a második legnagyobb érték a 2016. júniusában mért érték után.
A második negyedévben 387 millió euróval csökkent a külkereskedelmi többlet, így az áruforgalom ronthatta a GDP növekedését, amit részben ellensúlyozhatott a szolgáltatások többletének növekedése. A csökkenő külkereskedelmi többletet a robusztus belső kereslet, különösen a beruházások szárnyalása, a dinamikusan növekvő fogyasztás és készletfeltöltések okozták.
Az év egészében a Takarékbank elemzője arra számít, hogy a külkereskedelmi többlet mintegy 600 millió euróval 7,480 milliárd euróra mérséklődik a tavalyi 8,082 milliárd euróról, így összességében enyhén rontja a GDP növekedését, de kisebb mértékben, mint tavaly, amikor 1,6 milliárd volt a visszaesés. Így a GDP növekedési üteme 4,6 százalékosra gyorsulhat – prognosztizálta Suppan Gergely.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője kifejtette, bár júniusban az export növekedése meghaladta az importét, az első fél évben az import nőtt jobban. A lakossági fogyasztás bővülése, a beruházások felfutása, valamint az export magas importhányada miatt az import növekedési üteme a következő időszakban is magasabb lehet, emiatt mérséklődhet a külkereskedelmi többlet.
A K&H Bank vezető elemzője felidézte: az elmúlt hónapokban hektikusan alakultak a külkereskedelmi mutatók, volt olyan hónap, amikor az export vagy az import több mint 10 százalékos növekedést mutatott, de volt példa csökkenésre is.
A növekedés üteméből az is egyértelműen kiderül, hogy a nemzetközi környezet kedvező, azaz hozzájárul a külkereskedelmi forgalom bővüléséhez mind az export, mind az import oldalán – összegezte Németh Dávid.
Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában előrebocsátotta, az előzetes júniusi külkereskedelmi mérleg többlete lényegesen magasabb lett a bank elemzői által várt 750 millió eurónál. Meglepetés az is, hogy az export dinamikája meghaladta az importét. Az erős exportdinamika annak fényében is meglepő, hogy júniusban az ipar teljesítménye kifejezetten visszafogottnak mutatkozott. (Az előzetes adatok szerint 4,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztítva 3,1 százalékkal nőtt).
Az elkövetkező hónapokban eldőlhet, hogy az export és az import éves dinamikájának megfordulása egyszeri kiugró jelenség, vagy az év további hónapjaira is jellemező lesz – vetette fel az az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője.
Az Erste alap-előrejelzésében továbbra is az export dinamikáját meghaladó importnövekedést vár az év hátralévő részében. Leginkább az erős belső kereslet – fogyasztás, beruházások – növeli majd továbbra is az importszámlát. Összességében a külkereskedelmi mérleg többlete idén várhatóan alacsonyabb lesz, mint tavaly volt, de továbbra is számottevő maradhat – foglalta össze Nyeste Orsolya.
(MTI)