Megnőhet a román-magyar turisztikai forgalom a Travelminit integrációjával


Lezárta a Szallas Group a Travelminit International SRL., a romániai szállásfoglaló piac második szereplőjének integrációját, a most befejezett technológiai és szervezeti összeolvadással jelentősen nőhet a román-magyar turisztikai forgalom – közölte a Szallas Group.

Ismertették: a romániai cég felvásárlását követő két év alatt lezajlott integrációval az évi 18,5 millió látogatóval rendelkező Travelminit.ro átállt a Szallas.hu technológiai hátterére.

A 2018-as összefonódásuk óta 2023 végére a Travelminit árbevétele és foglalási száma a nyolcszorosára nőtt, a következő 3-5 évben további négy-ötszörös növekedést várnak – jelezték.

Az integráció a magyar és a román vállalat valamennyi területét – az ügyfélszolgálatot, partnerkezelést, marketinget, értékesítést – érintette. Nemcsak a vendégek kaptak vadonatúj foglalási oldalt Romániában, hanem a szálláshelyek adminisztrációs felülete is megújult – ismertette Rigó Ferenc, a Travelminit vezetője. Kihívást jelentett, hogy a román felületeken napi több tízezren keresnek szállást, és sok ezren foglalnak hetente – jegyezte meg.

A magyar vendégek Romániában 7500 szálláshelyből választhatnak, míg Romániában a vendégek már elérik a teljes magyar szálláskínálatot, ami közel 17 ezer szállásajánlatot tartalmaz. A legtöbb Romániából érkező vendég elsősorban a kelet-magyarországi régióba látogat. Tavaly a leggyakrabban Gyula, Hajdúszoboszló, Budapest, Nyíregyháza, Szeged és Makó szálláshelyeit keresték a cég adatai szerint.

A Szallas Group első magyar cége, a Szallas.hu, 2007-ben alakult Magyarországon, és tizenkét év alatt miskolci turisztikai start-upból piacvezető belföldi online foglalási portállá vált. Ezután külföldi akvizíciókkal 5 országban tevékenykedő, 500 emberből álló csapattal dolgozó közép-európai cégcsoporttá (Szallas Group) nőtte ki magát. Tavaly a cégcsoportot az OTP csoporthoz tartozó PortfoLion kockázati- és magántőke vállalattól megvette a lengyel Wirtualna Polska Holding.

A Kolozsvárról indult online foglalási oldal, a Travelminit.ro működése hasonló sikertörténet. A romániai szegmens 2018 óta aktív szerepet játszik a csoport működésében, ötéves stratégiájának kialakításában – jegyezte meg Rigó Ferenc.

A magyarországi cégek árbevétele 9,2 milliárd forint volt 2023-ban, ez közel 10 százalékos növekedés 2022-hez képest. A Travelminit International SRL 1,6 milliárd forint árbevételt ért el, ami 63 százalékos növekedés egy év alatt – közölték.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 7.

OTP Mobil: Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.