Megnőtt az ingatlanpiaci kereslet az otthonteremtési szabályokban bejelentett változtatások után


Megbolygatták a szezonális ingatlanpiaci trendeket a falusi és a városi családi otthonteremtési támogatással (csok), valamint a babaváró támogatással kapcsolatban bejelentett változások: június közepéhez képest júliusban 16 százalékkal nagyobb vevői aktivitást mért a Duna House az ingatlanpiacon – közölte az ingatlanközvetítő hétfőn.

„A tavalyi év mélyrepülése után máris kezdetét vette a 2023 második félévétől várt felívelés, a csok-változások bejelentésének hatására a szokásos nyári uborkaszezon helyett egyre intenzívebb vevői érdeklődésről számolnak be az ingatlanszakértők” – idézték a közleményében a Duna House PR és elemzési vezetőjét, Benedikt Károlyt.

A szakértő szerint a vásárlók érdeklődésének erősödésével vélhetően az ingatlanárak is rövid idő alatt reagálnak majd a fordulatra, ezért érdemes mihamarabb lépni a családoknak.

A jelenlegi feltételek mellett otthonteremtési támogatások igénylési határideje december 31. A Duna House és a Credipass szakértőinek számításai alapján júliustól mindössze 3 hónapot fordíthatnak az értintett családok ingatlankeresésre, ha még szeretnék igénybe venni a most elérhető állami támogatási lehetőségeket, mivel számolni kell a hitelpótlás valamint a hitelbírálat átfutási idejével is.

A babaváró hitel valamint csok támogatás iránti igényt tanácsos október végén, de legkésőbb november elején beadni, hogy tartható legyen az év végi határidő – hívták fel a figyelmet. Egy májusban elfogadott kormányrendelet értelmében 2024-től módosul a babaváró és csok támogatás rendszere.

Az egyik legfontosabb változás, hogy január 1-től használt lakás vásárlására többé nem vehető igénybe a csok, csakis a listában szereplő preferált kistelepüléseken és ott is csak korszerűsítéssel, bővítéssel egybekötve.

A „városi” csok, ezzel az illetékmentesség – amely a vételár 4 százaléka – a 3 százalékos kedvező kamatozású támogatott hitel, és az adóvisszatérítési támogatás is megszűnik, azonban változó feltételekkel elérhető marad a falusi csok – írták.

Az új, egylakásos lakóház esetében elérhető falusi csok támogatás nem változik, egy gyermek esetén továbbra is 600 ezer, két gyermeknél 2,6 millió, 3 vagy annál több gyermek esetén 10 millió forint – írták.

Január 1-jétől változnak a babaváró támogatás feltételei is, 10 millió forintról 11 millióra emelkedik a kamatmentes támogatás összege. A házaspár azonban csak akkor lehet jogosult a támogatásra, ha a pár nő tagja az igényléskor még nem töltötte be a 30. életévét, illetve – átmeneti szabályozásként 2024. december 31-ig – ha a feleség elmúlt 30 éves, de még nem töltötte be a 41. életévét és igazolja várandósságát.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 7.

OTP Mobil: Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.