Bejegyzések Duna House címkével

2024. március 25. Cégvilág

Duna House: a tavalyinál 7 százalékkal költöttek többet ingatlanvásárlásra az év elején

Országos átlagban a tavalyinál 7 százalékkal többet, csaknem 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken, akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél – közölte a Duna House ingatlanforgalmazó értékesítési adatai alapján hétfőn.

2023. december 5. Adó

A fővárosban idén 24 százalékkal kevesebb lakást adtak el

Idén az egy évvel korábbinál 24 százalékkal kevesebb lakást adtak el Budapesten, ahol 2023-ban az új és a használt lakásokat egyaránt tekintve az átlagos négyzetméterár 885 ezer forint körül alakult, ingatlanvásárlásra pedig az összes fővárosi eladás adatai alapján átlagosan 57 milliót költöttek az ügyfelek – közölte saját adatai alapján a Duna House kedden.

2023. november 30. Cégvilág

Bevetésre kész az e-ingatlan-nyilvántartás, megújult a KSH Ingatlanadattára, erős decemberrel zárhat az ingatlanpiac

Megújult és kibővült tartalommal, valamint egy, területi és időbeli összehasonlítást lehetővé tevő lekérdezőfelülettel jelentkezik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Ingatlanadattár című kiadványa. Az ingatlanpiacon, a pénzintézetekben és a hivatalokban is dömpingre számítanak a Duna House és a Credipass szakértői idén decemberben. A befektetők ingatlanvásárlási kedvét az inflációkövető állampapír kivezetése erősítheti a megszokottnál is jobban, míg az otthonteremtési céllal vásárlókat a „városi” csok és a babaváró támogatás nyújtotta lehetőségek motiválják – ismertették várakozásaikat a szakemberek pénteken. Továbbá készen áll a bevezetésre az elektronikus ügyinézést biztosító ingatlan-nyilvántartás, a papíralapú rendszert 2024 decemberére teljes mértékben fölválthatja a digitális nyilvántartás – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, az E-ingatlan nyilvántartás projekt záró rendezvényén.

Duna House: 10-20 ezerrel több ingatlanpiaci adásvétel várható jövőre
2023. november 27. Cégvilág

Duna House: 10-20 ezerrel több ingatlanpiaci adásvétel várható jövőre

A Duna House cégcsoport várakozása szerint 10-20 ezerrel több ingatlanpiaci adásvétel várható jövőre a januártól induló csok plusz hatására, a társaság közleménye szerint a konstrukció legnagyobb pozitívuma, hogy a lakáscélú támogatásnál a hitel kamata legfeljebb 3 százalék lehet, de még ennél kedvezőbb feltételeket is adhatnak a pénzintézetek a versenyhelyzet miatt.

2023. november 22. Cégvilág

A fővárosban az idén aláírt adásvételi szerződések 6 százaléka szólt új ingatlanra

Az idén aláírt adásvételi szerződések mindössze 6 százalékával vásároltak új ingatlant a fővárosban, ahol a tranzakciók 53 százalékát az 1873-ban létrejött egységes Budapest fennállásának első száz évében épített épületek lakásai tették ki – közölte a Duna House szerdán, a főváros fennállásának 150. évfordulójára, saját adatai alapján készített elemzésében.  

2023. november 2. Cégvilág

Élénkült a lakáspiac októberben, nem csökkentek érdemben az árak sem

Egyre élénkebb a belföldi lakáspiac az októberi adatok alapján, elsősorban a kereslet erősödik – közölte az ingatlan.com csütörtökön. Bár Budapest vonzáskörzetében lassult az ingatlanpiaci forgalom, a használt lakások ára nem csökkent jelentősen – közölte az OTP Ingatlanpont. A magyarországi ingatlanpiac októberben tovább közelített a tavalyi szintekhez: 7853 adásvétel történt ebben a hónapban, ami az előző év azonos időszakához képest 6 százalékos (az idei eddigi legkisebb) elmaradás – közölte a saját adatain alapuló tranzakciószám becslését a Duna House csütörtökön.

2023. október 24. Cégvilág

Stagnáló lakásárak az EU ingatlanpiacain

Idén a második negyedévben a lakásárak 0,3, a bérleti díjak 0,7 százalékkal emelkedtek az EU ingatlanpiacain az előző negyedévhez képest – közölte az Eurostat legfrissebb adatai alapján a Duna House kedden.

2023. szeptember 26. Cégvilág

Nem vesztettek népszerűségükből a minilakások

A megváltozott ingatlanpiaci körülmények között sem vesztettek népszerűségükből a csekély alapterülettel rendelkező, 10-20 négyzetméter közötti minilakások, ezek a kis alapterületű ingatlanok szűk, de annál jelentőségteljesebb részt foglalnak el a hazai ingatlanpiacból – közölte a Duna House hétfőn. Szintén a nap híre, hogy a Duna House csoport leányvállalata, a Hgroup S.p. A. (Hgroup) befektetési és együttműködési megállapodást írt alá a Professione Casa S.p.A.-val (Professione Casa).

2023. szeptember 13. Cégvilág

Trendforduló után felfutás az ingatlanpiacon, az OTP Ingatlanpont borulátóbb.

Bekövetkezett a trendforduló után várt felfutás az ingatlanpiacon, az augusztusi ingatlan- és hitelpiaci adatok, valamint a cégcsoport aktivitási mutatói alapján az eddigi, növekvő CSOK-os érdeklődés már az adásvételek számában is megmutatkozik – áll a Duna House szerdán közzétett jelentésében. Ezzel szemben a magyarországi lakáspiaci forgalom 25-30 százalékos visszaesésével számolnak az előző évhez képest az OTP szakértői, akik várakozásaikról szerdán Budapesten sajtótájékoztatón számoltak be.

2023. szeptember 1. Cégvilág

Az ingatlanpiac megtorpanását mutatják a A Duna House csoport és a Budapesti Ingatlan Nyrt. számai

A Duna House csoport 838,6 millió forint adózott eredményt és 7,1 milliárd forint nettó árbevételt ért el idén a második negyedévben, előbbi 7 százalékkal, utóbbi viszont 21 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi értéktől – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett negyedéves beszámolóban. A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) adózott eredménye az első fél évben 2,623 milliárd forint volt, ami 482,04 millió forinttal maradt el az egy évvel korábbitól – közölte a BIF.

2023. július 18. Cégvilág

Megnőtt az ingatlanpiaci kereslet az otthonteremtési szabályokban bejelentett változtatások után

Megbolygatták a szezonális ingatlanpiaci trendeket a falusi és a városi családi otthonteremtési támogatással (csok), valamint a babaváró támogatással kapcsolatban bejelentett változások: június közepéhez képest júliusban 16 százalékkal nagyobb vevői aktivitást mért a Duna House az ingatlanpiacon – közölte az ingatlanközvetítő hétfőn.

2023. július 11. Cégvilág

Csökkent a Duna House jutalékbevétele, a Gloster rendelésállománya nőtt

A franchise ingatlanközvetítésben a Duna House hálózata 3,17 milliárd forint jutalékot ért el az idei második negyedévben, ami 21,9 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest. A Gloster csoport nettó 1410 millió forintos nyitott rendelésállománnyal zárta a második negyedévet, ami 28 százalékkal, azaz több mint 300 millió forinttal magasabb, mint az egy évvel korábbi – közölte a Gloster Infokommunikációs Nyrt. kedden.