Megreguláznák az üzletláncokat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Akár kétmilliárd forintos bírságot is kiróna egy-egy esetben az agrártárca a kereskedelmi láncokra, ha nem tartanák be a „tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról” szóló törvénytervezet rendelkezéseit – írja a Világgazdaság.

A bírság a kereskedők nettó éves árbevételének 5-15 százalékát tenné ki (a kétmilliárdos összegben maximálva) – olvasható a lapban. Arra is köteleznék a vétkes forgalmazókat, hogy az okozott kár kétszeresét fizessék ki a beszállítóknak.

Az FVM ugyanakkor nem ragaszkodna mindenáron ahhoz, hogy a tervezet a kormány, illetve a parlament elé kerüljön. Akkor lenne hajlandó eltekinteni a változtatásoktól, ha a kereskedők aláírnának egy kétoldalú megállapodást. A minisztérium ez utóbbi tervezetét is elkészítette, és arról szerdán már szakmai egyeztetést tart – olvasható a lapban.

Az FVM a beszerzési árak 5 százalékában maximálná az úgynevezett másodlagos kondíciókat (visszatérítéseket) a mai 15-25 százalék helyett. A koncepció a kötbért legfeljebb 20 százalékban állapítaná meg. S meghatározná, hogy a kereskedők saját márkás termékei maximum 20 százalékkal lehetnének olcsóbbak a márkatermékek fogyasztói áránál. Előírná azt is, hogy a kereskedelmi láncok legalább 80 százalékban hazai termékeket forgalmazzanak, szemben a 30 százalékos mai aránnyal.

Forrás: Figyelőnet


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.