Minden megváltozhat Ferihegyen – az állami bevásárlás hatásai


A HungaroControl hatékony irányítása érdekében új vezérigazgató került, ezzel hivatalosan is a tárca irányítása alá került a légi navigációs szolgáltatásokat ellátó állami vállalat. Az új vezérigazgatóval nemrég az Index is interjút készített.

Augusztus 1-jétől a Nemzetgazdasági Minisztérium közvetett irányítása alá került a HungaroControl Zrt., amelynek feladata a repülésbiztonság magas szintjének biztosítása. Ennek megfelelően a HungaroControl szakmai szempontból legfőbb stratégiai célja a légi forgalom biztonságos és zavartalan áramlásának megteremtése és fenntartása.

A tárca közleménye szerint Nagy Márton iránymutatása alapján a HungaroControl prioritásai közé tartozik a magyar légi közlekedés minőségének jelentős javítása, az európai légi közlekedést támogató szervezettel (Eurocontrol) való szoros együttműködés és „a magyar érdekek hatékonyabb képviselete”.

A közlemény szerint kiemelt feladat a jelentősen megnövekedett átrepülő forgalom kezelhető szinten való stabilizálása, valamint ennek érdekében a jövőbeni díjstruktúra felülvizsgálata és szükség esetén módosítása. A HungaroControl nagy hangsúlyt fektet szakmai és humánpolitikai tevékenységének megerősítésére, fejlesztésére, illetve a nemrégiben állami többségi tulajdonba került Budapest Airport Zrt.-vel való stratégiai és szakmai partnerség kialakítására.

A HungaroControl hatékony irányítása nélkülözhetetlen a repülőtér optimális működéséhez, amely alapvető fontosságú az utazóközönség elégedettségének fenntartásában és a magyar turizmus fellendítésében – összegezte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Új vezető is érkezik

A légi forgalom zökkenőmentes koordinálása lehetővé teszi a repülőtér kapacitásának maximális kihasználását, valamint további, nagymértékű fejlesztések alapjául szolgálnak, ami hosszú távon alapvető feltétele a turisztikai infrastruktúra fejlesztésének és az ország gazdasági növekedésének.

A magyar légtérre hatalmas többletigény zúdult az elmúlt időszakban, és ez a többletigény nagyon komoly problémákat jelent

– mondta az Indexnek Turi Ferenc azzal kapcsolatban, hogy az idei nyár egyértelműen a hőségriadóról, illetve a reptereken tapasztalható elképesztő késésekről szólt eddig. Sorra érkeznek a hírek a 30, de akár a 40 órás késésekről is.

A TELJES cikk ITT érhető el.

Forrás: index.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. október 21.

A női vezetők, mint gazdaságunk fontos sikertényezői

Egy szervezetben a női vezetők arányának 10%-os növekedése akár 7%-os innovációs teljesítménynövekedést eredményezhet – derül ki a WILL Foundation által készített kutatásból. A legfelsőbb vezetői szinteken lévő nők pedig akár 27%-kal javíthatják a vállalatok pénzügyi teljesítményét, hozzájárulva ezzel a vállalatok sikeréhez. A női vezetők és nők munkahelyi arányos képviseletét vizsgálták a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által támogatott kutatásban.