Bejegyzések Nemzetgazdasági Minisztérium címkével

2024. április 24. Cégvilág

A BKIK javaslata alapján visszaállított SZÉP-kártya jelenti a belföldi turizmus motorját

A Nemzetgazdasági Minisztérium április 22-én kiadott közleménye szerint 2024 első negyedévét tekintve megállapítható, hogy az év első három hónapjában a SZÉP Kártya feltöltések összértéke meghaladta a 109,4 milliárd forintot, ami az előző év azonos időszakát 22 százalékkal, a 2019-es évet pedig 107 százalékkal múlta felül. A költések összege az első negyedévben meghaladta a 86 milliárd forintot. A területi kereskedelmi és iparkamarák tavaly év végén egyöntetűen javasolták a kormány számára, hogy a belföldi turizmus élénkítése érdekében 2024. január elsejével állítsa vissza a SZÉP-kártya felhasználásának eredeti kereteit, melyet a Kormány meg is valósított.

2024. március 4. Munkaügyek

Megújult a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi honlapja

Új struktúrával, modernebb megjelenéssel érhető el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi szakterületeinek megújult honlapja. A megújult honlap a kor követelményeinek és az aktuális trendeknek megfelelően átlátható, letisztult arculatot kapott, ahol a szakterületek tevékenysége iránt érdeklődők könnyebben megtalálják a rájuk vonatkozó legfrissebb információkat, teendőket és tartalmakat – jelentette be hétfői közleményében a minisztérium.

2024. február 1. Cégvilág

Életbe lép a bankok önkéntes akciója, a vállalati hitelek esetében 0 százalékra csökken a BUBOR feletti kamatfelár

Csütörtöktől indul és 2024. május 1-ig tart az az akciós időszak, amely alatt az új vállalati forinthitelszerződések esetében a kereskedelmi bankok – önkéntesen vállalva – a futamidő első 6 hónapjában 0 százalékra csökkentik a BUBOR feletti kamatfelárat. Mindez 2-4 százalékponttal csökkenti a vállalati hitelek kamatszintjét, hozzájárulva a piaci hitelezés és a gazdasági növekedés helyreállításához – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).