NÉBIH: csótánytanya volt a fővárosi pékség


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csótánytetemek között sütötték a kenyeret egy fővárosi pékségben – sokkolt közleményével a NÉBIH.


Csótánytetemeket is találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei egy fővárosi pékség ellenőrzésekor, több mint 480 kilogramm élelmiszert vontak ki a forgalomból súlyos higiéniai problémák és a nagyfokú rovarszennyezettség miatt – közölte a hivatal.

A tájékoztatás szerint a pékség helyiségei takarítatlanok, piszkosak voltak, a festékréteg pergett a falról, az üzemi részen a higiénikus kézmosáshoz szükséges kézmosószer, papírtörölköző hiányzott, a kelesztőben lévő csatornaszem nem volt lefedve, bűzös szag áradt belőle. Az öltöző szintén rendetlen, takarítatlan volt, csikkekkel, használt ruhákkal teli. A pékségben dolgozó négy alkalmazott közül csak egy rendelkezett érvényes egészségügyi kiskönyvvel – írta a hivatal.

A vállalkozás kereskedelmi egységekből begyűjtött visszáruból zsemlemorzsát is gyártott, az ehhez szükséges bejelentési kötelezettséget azonban elmulasztotta. Az ellenőrök a kiskereskedelmi egységekbe kiszállított zsemlemorzsa visszahívását is elrendelték.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

A vállalkozás több százezer forintos bírságra számíthat. Tevékenységét kizárólag teljes körű karbantartás, festés, nagytakarítás, rovar- és rágcsálóirtás, valamint újabb – kedvező kimenetelű – hatósági szemle után folytathatja – közölték.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.