Négyszázmilliós áfacsalással buktak meg Pécsen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A költségvetésnek 433 millió forint kárt okozó építőipari céghálózatot működtető bűnszervezet tagjait tartóztattak le Pécsen.

Egy látszólag építőipari tevékenységet végző, hét Pest megyei gazdasági társaságból álló céghálózatot működtetett a bűnszervezet vezetője. A láncolatba épített cégek elenyésző mennyiségű munkát végeztek, azokat is fiktív számlázásra, kifejezetten bűncselekmények elkövetésére szervezték. A számlákat befogadó cégek jelentősen csökkentették, illetve elkerülték adófizetési kötelezettségeiket.


A cégláncolaton az elkövetők csaknem négymilliárd forintot futtattak át, és a beérkező összes pénzt az utalások napján vagy másnap készpénzben felvette a bűnszervezet egyik tagja.

Egyidejűleg huszonnégy helyszínen hetven pénzügyi nyomozó és pénzügyőr csapott le Heves, Pest és Győr-Moson-Sopron megyében. Okiratokat, bizonyítékokat foglaltak le, gyanúsítottakat és tanúkat hallgattak ki, adatmentéseket hajtottak végre laptopokról, mobiltelefonokról és e-mail fiókokból.

Az akcióban a bűnszervezet irányítójának 355 millió forint értékű luxusingatlanán túl a ruhák közé rejtett széfben talált 7,5 millió forintot, három gépjárművet és céges számlapénzeket foglaltak le, a bűnszervezet által okozott kárnak így mintegy kilencven százaléka megtérült.

A nyomozók hét embert hallgattak ki gyanúsítottként. A bűnszervezet vezetőjét, két tagját és a szervezet tagjaként közreműködő könyvelőt is őrizetbe vették, a Pécsi Járásbíróság pedig elrendelte mind a négy ember letartóztatását.

A NAV baranyai munkatársai bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoznak az ügyben – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

28 üzemeltető pályázna a vidéki e-töltőállomások létesítését támogató program 28 milliárd forintjára

Az Energiaügyi Minisztérium (EM) november elején induló pályázatával ösztönzi a hazai elektromos töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását. A támogatást igénylőknek legalább egy e-töltőállomás létesítését kell vállalniuk a ma még kevésbé ellátott járásokban – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

2024. október 25.

Elfogadtatná a SZÉP-kártyát a Bookinggal az NGM

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta Katerina Shearert, a Booking.com Közép- és Kelet-Európai régió kormányzati kapcsolatokért felelős vezetőjét. Az egyeztetésen áttekintették a hazai szálláshelyfoglalás és turizmus aktuális helyzetét – jelentette be pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).