Nem kell feltüntetni a fogyasztóvédelmi hatóság elérhetőségét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A fogyasztóvédelmi hatóság elérhetőségének feltüntetése az üzletben továbbra sem kötelező, ennek hiánya miatt a hatóság nem bírságolja a kereskedőket, ahogy eddig sem tette – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).


A szaktárca azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság bírságolja a kereskedőket, ha nem írják ki a területileg illetékes fogyasztóvédelmi hatóság helyes elérhetőségét az üzletben.

Az NFM a közleményben hangsúlyozza, 2017. január 1-jén átalakult a fogyasztóvédelmi hatósági intézményrendszer, mind a 197 járási hivatalban elérhető a fogyasztóvédelem, mindenki a lakóhelyéhez legközelebbi hivatalban intézheti fogyasztóvédelmi ügyét, kérhet tanácsot például jótállási, szavatossági, panaszkezelési kérdésekben.

A hatósági intézményrendszer idei átalakítása után az üzlettel rendelkező vállalkozásnak jól láthatóan, olvashatóan kell fel tüntetnie a székhelyének címet, és azt, hogy panasz esetén a cég melyik címén, telefonos vagy akár e-mailes elérhetőségén reklamálhat a vásárló. Ezen felül ki kell írni az üzletben az illetékes békéltető testület székhelyét, telefonos és internetes elérhetőségét, valamint levelezési címét is, hiszen amennyiben a kereskedő és a vásárló nem tud megegyezni vitás esetben, a békéltető testület tud eljárni egyéni panaszügyekben.

 

A közlemény szerint a szóbeli vagy írásbeli panasz elutasítása esetén a kereskedőnek írásban kell tájékoztatnia a vásárlót arról, hogy további panaszával mely hatóság vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti.

Ha a felsorolt tájékoztatási kötelezettségeket nem teljesíti egy cég, bírságot az első ellenőrzés során akkor sem kap a hatóságtól, a kis- és közepes vállalkozások első jogsértése esetén az ellenőrök csak jelzik a hiányosságot a vállalkozásnak – tájékoztatott az NFM.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.