Száz tévéreklám a napi fejadag


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Naponta átlagosan 6,7 millió ember nézett tévét Magyarországon tavaly, s közülük 6,3 millióhoz a reklámok is eljutottak. Az InfoTandem infografikája.


Tavaly ment le a tévében, és összesen 6 évig tartott; mi az? Első olvasásra már maga a kérdés is abszurdnak tűnik, pedig nem az, mint ahogyan a válasz is meglepően hétköznapi. A 2016-ban vetített magyarországi tévés hirdetések összesített reklámidejéről van szó, amely a figyelembe vett 61 csatornán együttesen 52 ezer 952 órát tett ki a Nielsen Közönségmérés Kft. kimutatásai szerint. 

Ezt a hatalmas óraszámot 562 hirdető 1042 márkája hozta össze, amelyek együttesen 7060-féle hirdetés formájában kerültek adásba, mindösszesen 7,9 millió alkalommal. A megjelenésszám évről évre látványosan emelkedik, egy esztendővel korábban „csak” 6,8 milliónál tartott, 2011-ben pedig még a felét sem érte el a tavalyinak: mindössze 3,4 millióra rúgott. A csaknem 8 millió megjelenés úgy jön ki, hogy egy reklámfilm átlagosan több mint ezerszer (egészen pontosan: 1120-szor) volt látható az érintett csatornakörben az év során. És ha azt gondolnánk, hogy ez – főleg átlagszámnak – elképzelhetetlenül sok, akkor érdemes megjegyezni: volt olyan hirdetés is, amelyik 37 ezerszer került adásba… (Reklám minden, ami „Reklám” nyitó- és zárószignál közti műsorelemként jelenik meg, továbbá az is, amikor a képernyő sarkában látható óra alatt találkozunk egy hirdetéssel. A „Fizetett politikai hirdetés” szintén beleszámít, de például a műsorszponzoráció nem.)

Ahhoz persze, hogy a reklámok célba érhessenek, tévénézők is kellenek. És nálunk vannak. A mögöttünk lévő év egy átlagos napján 6,7 millió ember nézett tévét Magyarországon – ami erős kétharmadnak felel meg –, s közülük 6,3 millió látott reklámot is. Igaz, a teljes (4 éven felüli) népesség napi tévénézési ideje 4 perccel csökkent 2015-höz képest, de még így is 282 percet tett ki, s ennek egytizedét (28 percet) a hirdetések töltötték meg; a napi adag 97 reklám fejenként. Egyébiránt a legtöbbet – napi 6 óránál is hosszabb időt – az 50 év felettiek ülnek a tévékészülék előtt, s ebben a korcsoportban még nőtt is az átlagidő 2 perccel. A legfiatalabbak (a 4–17 évesek) beérik bő 3 órával, miután 10 percet sikerült lefaragniuk a korábbi 197-ből. 

Amúgy a legaktívabb hirdetők továbbra is azok, amelyek gyógytermékekhez toboroznak vevőket; reklámjaik tavaly 2 milliós megjelenésszámot produkáltak. A dobogóra még a kereskedelem képviselői, illetve az élelmiszerekben érdekelt hirdetők fértek be (1,2, illetve 1,1 millió megjelenéssel). E három szektor a hirdetések 63 százalékát adta. 


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 25.

A Booking-botrány mélyére ás a Gazdasági Versenyhivatal

Még korántsem került pont a Booking-ügy végére. A Gazdasági Versenyhivatal augusztus 24-én indította el gyorsított ágazati vizsgálatát az online szálláshelyfoglalás és a szálláshely-szolgáltatás hazai piacán. A vizsgálati jelentéstervezet elkészítésének eredeti határideje 2023. szeptember 24-én járt volna le, de a hatóság ezt egy hónappal meghosszabbította, mivel a piaci folyamatok teljes feltárásához és értékeléséhez további időre van szükség.

2023. szeptember 25.

A pénzügyi csaló és változatos módszerei

Pénzügyi informatikai rendszer karbantartására hivatkozva egy férfi egy önkormányzati gazdasági ellátó szervnél csalárd belépést követően 47 millió forintot utaltatott át saját magának. Más esetben egy iskolánál hivatkozitt államháztartási ellenőrzésre. A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy büntetett előéletű 34 éves férfival szemben, aki változatos módszerekkel csapott be másokat, és tett szert több tízmillió forintos haszonra – közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn.

2023. szeptember 25.

Júliusban a bruttó átlagkereset 559 100 forint volt, ez 2%-os reálbércsökkennést jelent

2023 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 559 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 385 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).