Nem ütötte agyon az illeték a kártyás vásárlást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bankkártya-műveleteket terhelő tranzakciós illeték nem vetette vissza a kártyahasználati kedvet; a bankkártyát bolti fizetésre is használók aránya az egy évvel korábbi 81-ről 84 százalékra nőtt tavaly év végére, ugyanakkor a kártyával kizárólag készpénzt felvevők aránya 10 százalék alá esett – derül ki a MasterCard felméréséből.


A felmérés szerint a bankkapcsolattal rendelkező városi népesség 94 százalékának van legalább egy bankkártyája, 10 százalék pedig egynél többel is rendelkezik.

A tavalyi év során nem csak a kártyás vásárlók aránya érte el az eddigi legmagasabb szintet, de ezzel egy időben a gyakori kártyás vásárlók aránya jelentősen nőtt, az alkalmi használóké pedig csökkent – közölte a MasterCard.

A készpénzfelvételi szokásokat vizsgálva kiderült, hogy a válaszadók 45 százaléka vesz fel készpénzt havonta több alkalommal. Ez az arány csökken, de csak lassan, ötévente alig 10 százalékkal.

Számlázási szabályok 2014-ben

Szakmai fórum és képzés: 2014. január 30.

Előadó: Sike Olga, fősztályvezető-helyettes NAV

Jelentkezzen most!

A MasterCard felmérése szerint a hazai kártyabirtokosok mintegy fele tudja, hogy a kártyája alkalmas internetes fizetésre is. Míg az online kereskedelem forgalma jelentősen nőtt az elmúlt években, az interneten kártyával fizetők aránya változatlan a korábbi évekhez képest, a vásárlók mintegy harmada választotta a bankkártyás fizetést az interneten 2013-ban. Ennek elsődleges oka a felmérés szerint az, hogy a vásárlók szeretnek akkor fizetni, amikor megkapják az árut.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.