Nincs kezelési költség és végtörlesztési díj – Új OTP hitelek kkv-knak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A támogatott pénzügyi programok megfelelő eszközt jelenthetnek a vállalkozások forrásbevonási lehetőségeinek szélesítésére.

Az Új Magyarország Mikrohitel Program keretében az OTP Új Magyarország Beruházási hitel a legkisebb vállalkozások, az Új Magyarország Kis- és Középvállalkozói Hitel pedig a mikro-, kis- és középvállalkozások számára biztosít kedvező finanszírozási megoldást.

Az OTP Új Magyarország Beruházási Hitelt az évi maximum 200 millió forint nettó árbevételű vállalkozások igényelhetik, ingatlanfedezet és a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. készfizető kezességvállalása mellett. Egy hitel akár több beruházásra, többek között a mikrovállalkozások tevékenységéhez kapcsolódó új és használt gépek, berendezések finanszírozására használható fel, valamint a hitelösszeg 30 százalékáig forgóeszköz-finanszírozásra is, illetve további előnye, hogy akár kezdő vállalkozások is igényelhetik.

A forintban igényelhető hitel összege minimálisan 1 millió forint, maximálisan 10 millió forint lehet, maximum 10 éves futamidővel. A törlesztés időpontja a hitel folyósításához képest maximum 6 hónappal elhalasztható. Kezelési költséget nem kell fizetni, az elő- és végtörlesztés díjmentes. A hitelhez szükséges önerő a beruházás költségének 20 százaléka.

Az OTP Banknál január elejétől igényelhetik a mikro-, kis- és középvállalkozások a forint alapú Új Magyarország KKV hitelt, amely tárgyi eszközberuházásra, beruházáshoz, fejlesztéshez közvetlenül kapcsolódó immateriális javak vásárlására, előállítására, illetve beruházáshoz, fejlesztéshez közvetlenül kapcsolódó tartós forgóeszköz finanszírozásra fordítható.

Az igényelhető hitelösszeg minimum 10 millió, maximum 100 millió forint lehet, éven túli legfeljebb 10 éves futamidővel és már megkezdett beruházás finanszírozására is igénybe vehető. A hitelhez szükséges minimum 15 százalékos önerő saját forrás és/vagy az államháztartás más alrendszereiből vagy közösségi forrásból kapott vissza nem térítendő támogatás lehet.

Forrás: Világgazdaság Online


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.