Növekedésnek indult a gazdaság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A második negyedévben 0,5 százalékkal nőtt a GDP. A gazdasági növekedés gyorsulni fog.


A magyar gazdaság a második negyedévben 0,5 százalékkal bővült éves összevetésben; a GDP az első negyedévhez képest 0,1 százalékkal nőtt – közölte honlapján előzetes adatként a KSH. A statisztikusok adatai szerint a szezonális- és naptárhatástól megtisztított mutató 0,2 százalékos éves bővülést mutat, míg az első félévben a gazdaság teljesítménye lényegében stagnált (0,01 százalékponttal csökkent) éves szinten.

A növekedés a mezőgazdaság és az építőipar teljesítmény-bővülésének köszönhető – írják a statisztikusok, és figyelmeztetnek: a becslés korlátozott információs bázisra épül, így a végleges adatok a gyorsbecslésben közöltektől eltérhetnek.

A növekedési adat megfelel a várakozásoknak – írta az Adó Online-hoz eljuttatott gyorselemzésében Suppan Gergely, a Takarékbank senior elemzője. A közgazdász szerint az európai kereslet javulása, az Audi-gyár termelésének felfutása, a stabilizálódó kiskereskedelmi forgalom, a pedagógus- és egészségügyi béremelések az év hátralévő részében gyorsítják a gazdasági növekedést, amely idén csaknem 0,7, jövőre pedig 1,7 százalékos lehet.

A térségben a szlovák GDP növekedése 0,6-ról 0,9 százalékosra gyorsult. A cseh GDP kedvezőbb lett a várakozásoknál, a második negyedévben 0,7 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest, így kilépett a hatodik negyedéve tartó recesszióból, az éves visszaesés mértéke pedig 1,2 százalékra mérséklődött. A román GDP kissé elmaradva a várakozásoktól 1,3 százalékkal nőtt az előző negyedévi 2,2 százalékos növekedés után.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Használtautó.hu: áprilisban kilőtt az újautó-piac

A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.